2010. augusztus 31., kedd

http://www.168ora.hu/buxa/meg-nem-erte-el-melypontjat-a-turizmus-60767.html?print=1

Hétfő, 2010. augusztus 30. 17:47
168 Óra Online írása

Még nem érte el mélypontját a turizmus

A turizmus még nem érte el a mélypontot, az első félévben nincs nyoma a fellendülésnek, a kereskedelmi szálláshelyek első hat havi bevétele bruttó 100 milliárd forintot közelített, 1,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - ismertette Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára egy hétfői háttérbeszélgetésen.
A helyettes államtitkár nem volt optimista és azt hangsúlyozta, hogy nagyon gyorsan új piacok felé kell lépni, ha a legfontosabb küldő piac, a német továbbra is gyengül - írja az MTI.

A gyors reagálás érdekében mihamarabb piackutatást indít a tárca bel- és külföldön egyaránt. Emlékeztetett arra, hogy a Németországból érkező turisták vendégéjszakáinak száma az idei év első felében 6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Jelentősen, több mint 25 százalékkal nőtt azonban az Oroszországból érkezők száma.

Tavaly a gyógyszállodák eredményesebbek voltak, a wellness szállodáknál, magasabb volt a foglaltságuk. A szomszédos országokból érkezők inkább a wellness szolgáltatásokat keresik, míg az orvosi szolgáltatások iránt a német, osztrák, svájci, ír és angol vendégek érdeklődnek. A tárca ezekben az országokban internetes kérdőívekkel igyekszik feltérképezni a turisták igényeit és azt, hogy utazási céljaik között melyiket tartják a legfontosabbnak.

A KSH statisztikája alapján a helyettes államtitkár egyértelműnek nevezte, hogy új turizmusstratégiára van szükség: az eddigi elegendő volt a vendégéjszakák számának növeléséhez, a bevételek bővítéséhez azonban nem.

Hangsúlyozta: a Széchenyi Tervben prioritást élvez a turizmus, ezen belül is az egészségturizmus, ahol a várólisták, a kihasználatlan kapacitások és a külföldi igények összehangolása fontos feladat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése