2011. február 6., vasárnap

Kihirdették a Magyar Turizmus Minőségi Díj díjazottjait

Tavaly 9 szálloda és 4 étterem nyerte el első alkalommal a Magyar Turizmus Minőségi Díjat, 18 szálloda és 3 étterem pedig már második alkalommal pályázott sikeresen a díj meghosszabbítására. A február 4-én meghirdetett 2011. évi pályázatra március 11-ig lehet jelentkezni.

A szakmai szervezetek és szakemberek bevonásával több éves munkával kifejlesztett díjat - egy év próbaidő után - 2006-ban vezették be a Nemzeti Turisztikai Bizottság koordinálásával. Elnyerése biztosítékot jelent arra, hogy a nyertes szálloda vagy étterem megfelel a besorolási előírások szerinti elvárásoknak – mondta el Trencsényi Mariann, a Magyar Turizmus Minőségi Díj projektigazgatója a nyerteseket bemutató sajtótájékoztatón. A szakmai önértékelési lista szállodák esetében 750, az éttermeknél csaknem 300 kérdést tartalmaz, amelyek nemcsak a „hardver”, hanem a legalább ennyire fontos „szoftver” részt, azaz az emberi tényezőket is alaposan megvizsgálják. A díj három évig érvényes, ez alatt az idő alatt bármikor ellenőrizhető és a szolgáltatási színvonal romlása esetén visszavonható. Erre eddig öt alkalommal volt szükség. A három év elteltével a nyertes szolgáltató dönthet arról, hogy meghosszabbítja-e a díj érvényességét. A Magyar Turizmus Minőségi Díj nemzetközi elismertségét mutatja, hogy 2007-ben a HOTREC, az EU-tagországok szállodai és vendéglátó szövetségeinek szakmai szervezete akkreditálta a programot, és 2Q szintre értékelte, miközben például Svájc hasonló minősítési rendszere csak 1Q-t kapott.

Az indulás óta 142 szolgáltató pályázott, közülük 121 használhatja ma is az elismerést.
2010-ben az első alkalommal jelentkező szolgáltatók közül az alábbiak nyerték el a Magyar Turizmus Minőségi Díjat. Szállodák: Abacus Business & Wellness Hotel (Herceghalom), Danubius Health Spa Resort Aqua (Hévíz), Expo Congress Hotel (Budapest), Globall Football Park és Sporthotel (Telki), Hunguest Hotel Flóra (Eger), Hunguest Hotel Palota (Lillafüred), Opera Garden Hotel & Apartments (Budapest), Spirit Hotel Thermal Spa (Sárvár), Szalajka Liget Hotel és Apartmanházak (Szilvásvárad). Éttermek: Borssó Bistro (Budapest), Tercia Fertőendréd Étterem, Tercia Hubertus Étterem (Sopron), Tercia Kópháza Étterem.

Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szerint a Magyar Turizmus Minőségi Díj rangját az adja, hogy a szolgáltatás színvonala és a vendég irányából közelíti meg a minőséget. Tudósítónk kérdésére elmondták, hogy még nem készítettek felmérést a díj hazai ismertségének mértékéről, és célirányos kampányra sem jutott eddig pénz. A helyettes államtitkár ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy jómaga minden lehetséges fórumon és módon segíteni fogja a díj ismertségének és presztízsének növelését. A díjazottaknak versenyelőnyt jelent, hogy a Magyar Turizmus Zrt. promóciós munkájában előnyt élveznek a minőségdíjas szolgáltatók, minden kiadványukban feltüntették a megkülönböztető Q jelzést, sajtó-megjelenésekkel támogatják őket, és a Nemzeti Turisztikai Adatbázisban külön is rájuk lehet keresni.

A 2005-ben és 2006-ban nyertes 37 szolgáltatóból 30-an tartották fontosnak, hogy ismét megpályázzák a díjat, közülük 2010-ben a következő 18 szálloda és 3 étterem járt eredménnyel: Danubius Health Spa Resort Bük, Danubius Health Spa Resort Hévíz, Hotel ibis Budapest Centrum, Hotel Kálvária (Győr), Hotel Karos Spa (Zalakaros), Hotel Mercure Budapest Buda, Hotel Mercure Budapest Korona, ibis Budapest City, Kis Helikon Hotel Hévíz, Mercure Budapest Duna Hotel, Mercure Budapest Metropol, Mercure Budapest Museum, Novotel Budapest Centrum, Novotel Budapest Congress, Novotel Szeged, Novotel Székesfehérvár, Ramada Plaza Budapest, Sofitel Budapest Chain Bridge, Borklub Étterem (Mosonmagyaróvár), Gerbeaud - Onyx Étterem (Budapest),Tanyacsárda (Lajosmizse).

A díjat meghosszabbítók és az újonnan elnyert szolgáltatók az Utazás kiállítás hivatalos megnyitóján veszik át az elismerést és a névre szóló okleveleket. A 2011. évi pályázati kiírás megtalálható a www.itthon.hu/minosegidij webcímen. A jelentkezéseket március 11-ig várják, a pályázat benyújtásának határideje május 31.