2010. december 8., szerda

Az üdülési csekk jövő nyártól tűnhet el

Napokon belül elkészül az a kormányrendelet-tervezet, amely a kártyával igénybe vehető szolgáltatások TEÁOR-számát sorolja fel. A szándék az, hogy bővüljön a szolgáltatások köre, hiszen a kártyától 30-34 százalékos keresletemelkedést vár már az első évben a belföldi turizmusban a kormány - írja a Népszabadság a Széchenyi-pihenőkártyákról. A szálláshelyi áfacsökkentésre azonban nem kerül sor.

A lap Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára szavait idézi, mely szerint a Széchenyi-pihenőkártyát 2012-re ígérte, de már a 2011-es főszezonra be akarja vezetni a kabinet. Az érvényes, vagyis a kártya bevezetéséig megvásárolt üdülési csekkek folyamatosan futnak ki a rendszerből. Az ezeket felváltó Széchenyi-pihenőkártyáról annyit már biztosan lehet tudni, hogy 16 százalék adó terheli majd évi 300 ezer forintos keretig – ellentétben az üdülési csekkel, amin összességében 25 százalék az adó- és járulékteher.

A cikk szerint a csekkek után a szolgáltatóktól most hatszázalékos jutalékot vonnak le, míg a pihenőkártyát csak 1,5 százalékos kezelési költség terheli majd. A szállásadók, illetve a Magyar Szállodaszövetség által régóta szorgalmazott szálláshelyi áfacsökkentésre viszont nincs lehetőség – tudta meg a Népszabadság, így a 18 százalékos kulcs nem lesz alacsonyabb.

A HVG már július végén, a Kártyaparti című cikkében (2010/30) azt írta: "százmilliárd forintos kártyabiznisszel vigasztalódhat a különadóval sújtott bankszféra, pontosabban valamelyik jelentős lobbierővel bíró pénzintézet. Nagyjából ekkora forgalommal kecsegtet ugyanis az üdülési csekket várhatóan már a jövő évtől felváltó, a főként a hazai fürdőkben, panziókban és szállodákban különféle szolgáltatásokra jogosító, úgynevezett Széchenyi rekreációs kártya".

A zsíros haszonnal járó üzletet a HVG akkori információi szerint legvalószínűbben a szociáliskártya-üzletet is megkaparintani kívánó OTP Bank viheti el. A turisztikai szakmában – már csak az új plasztik fantázianevéből kiindulva is – esélyes indulóként emlegették még a jobboldali médiabirodalmat kiépítő Töröcskei István Helikonról Széchenyire átkeresztelt bankját és a kisvállalkozók Széchenyi-hitelkártyája fölött őrködő Demján Sándor nagyvállalkozó érdekeltségeit is.

A HVG információi szerint "a gyógyfürdő- és szállodalobbi már májusban elkápráztatta az új plasztikkártya ötletével a 2001-ben a Széchenyi-terv keretében a hazai fürdőfejlesztések első hullámát elindító Matolcsy Györgyöt. A második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere egy bizottsági ülésen rögvest „Európa szanatóriumaként” vizionálta Magyarországot 2015-re, majd az általa jegyzett salátatörvényben foganatosította abbéli szándékát, hogy az alapítvány nagyjából 50 milliárd forintos forgalma mellett közvetetten az egykori szakszervezeti üdülővagyon ismét állami kézbe, a béren kívüli juttatásból eredő haszon pedig a kormány hatókörébe kerüljön" – írta a lap július végén.

http://hvg.hu/gazdasag/20101130_udulesi_csekk_szechenyi_kartya

Hoteliers gathered in Sümeg

The Hungarian Hotel Association (MSZSZ) held its 34th Meeting in the four-star Hotel Kapitány Wellness in Sümeg.

Nearly a hundred hotels have registered for the two-day program. The event was hosted by Papp Imre, Captain of the castle and Rátosi Ferenc mayor of Sümeg. After the ceremonial opening, Horváth Endre, Deputy Secretary of State responsible for the hotel sector told about the details of the New Széchenyi Plan – reports turizmusonline.hu.

http://www.trademagazin.hu/en/horeca/sumegen-gyultek-ossze-a-szallodasok.html