2012. február 23., csütörtök

Az MNÜA várja a fogyatékosok üdülési pályázatait

Budapest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) azt szeretné, ha minél nagyobb számban indulnának fogyatékossággal élők, illetve az őket képviselő szervezetek az Erzsébet-program keretében meghirdetett, jövő szerdán lejáró szociális üdülési pályázaton.

Horváth Endre, az alapítvány kuratóriumi elnöke erről akkor beszélt, amikor csütörtökön ellátogatott a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) budapesti központjába, ahol egyeztetetést folytatott Benedek Zoltán marketingmenedzserrel a fogyatékossággal élők, köztük a vakok speciális igényeiről, arról, hogy ők milyen állami intézményeket, apartmanokat, szállodákat tartanának alkalmasnak az üdültetésre.
Elmondta, hogy eddig - a meghirdetett négy kategóriában - mintegy 51 ezer pályázat érkezett az alapítványhoz. A négy kiírás keretében összesen mintegy 73 ezren kapnak majd üdülési támogatást, köztük nagycsaládosok, fogyatékosok, nyugdíjasok, valamint szociális és gyermekjóléti intézményekben dolgozók. A négy kategória keretösszege 500-500 millió forint, így összesen jelenleg kétmilliárd forint van arra, hogy az alapítvány például Balaton-parti üdülőkben üdültessen.
Az Erzsébet-program lényege, hogy - a kormány döntése értelmében - az Erzsébet-utalványok forgalmazásából befolyó összeget szociális üdültetésre fordítják. Az alapítvány a támogatásokat névre szóló üdülési szolgáltatás formájában, több választási lehetőséget kínálva, állami üdülőkben biztosítja. A pályázat normatív, ez azt jelenti, hogy ha valaki megfelel a feltételeknek, akkor megkapja a támogatást, legalábbis a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig.
A támogatás összege a fogyatékosok esetében 40 ezer forint, ehhez az érintetteknek 10 ezer forint önrészt kell vállalniuk. A kísérők 20 ezer forintos támogatásához pedig 5 ezer forintos önrészre van szükség.
A pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek azok, akiknek a havi járandóságuk nem haladja meg a 120 ezer forintot, de az ennél magasabb összeg sem kizáró ok.
Benedek Zoltán a találkozó után az MTI-nek elmondta, Magyarországon mintegy 50 ezer látássérült ember él, az MVGYOSZ-nek 22 tagegyesülete van, csaknem 15 ezer taggal. Arról is szólt, a szövetség által képviselt emberek azt szeretnék, ha akadálymentes környezetben tudnának üdülni, ezért az üdültetés megkezdése előtt meg kívánnak győződni arról, hogy mely intézmények alkalmasak a célra.
Benedek Zoltán a találkozó keretében az MNÜA elnökének megmutatta a zuglói, Hermina úti székház Braille-könyvtárát, nyomdáját, valamint a hangoskönyvkölcsönzőjét is, amely nemcsak a vakok és gyengénlátók, hanem minden látogató előtt nyitott.
A kiírás program részletei megtalálhatók a www.erzsebetprogram.hu oldalon, továbbá a pályázatokkal kapcsolatban tájékoztatást lehet kérni a 06-1-371-32-42-es telefonszámon.


bvz \ bám

MTI 2012. február 23., csütörtök 14:28

ERZSÉBET–PROGRAM: MÉG TÖBB VAN BENNE!

http://www.magyarhirlap.hu/online/erzsebetprogram_meg_tobb_van_benne.html

A nagycsaládosok, a fogyatékossággal élők, a nyugdíjasok és a szociális intézmények dolgozóinak üdülési pályázatait várják

Már csak hat napig, egészen pontosan február 29–ig jelentkezhetnek az érdeklődők az Erzsébet-program első elemeként meghirdetett, a nagycsaládosok, a fogyatékossággal élők, a nyugdíjasok és a szociális intézmények dolgozói számára kiírt pályázatra. Eddig 51 ezer pályázat érkezett be, ám a négy kiírás keretében összesen mintegy 73 ezren kapnak majd üdülési támogatást, így tehát még 22 ezer „pályázati hely kiadó”.

Február 29–ig lehet pályázni a nagycsaládosok, a fogyatékossággal élők, a nyugdíjasok és a szociális intézmények dolgozói számára kiírt, összesen kétmilliárd forint értékű szociális üdülési pályázatra – közölte a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) budapesti központjába tett látogatása alkalmával Horváth Endre. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) elnöke csütörtökön egyeztetést folytatott Benedek Zoltánnal, az MVGYOSZ marketingmenedzserével arról, hogy a fogyatékossággal élőknek, köztük a vakoknak milyen speciális igényei vannak például egy üdülőhelyen, milyen állami intézményeket, apartmanokat, szállodákat tartanának alkalmasnak sorstársaiknak az üdültetésre.

Horváth Endre elmondta, eddig - a meghirdetett fenti négy kategóriában - mintegy 51 ezer pályázat érkezett az alapítványhoz. Összesen mintegy 73 ezren kapnak majd üdülési támogatás. A négy kategória keretösszege egyenként ötszáz-ötszázmillió forint, azaz összesen kétmilliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy az MNÜA például Balaton-parti üdülőkben üdültessen.

Mint ismeretes, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kizárólagos jogosultságot kapott az új, Erzsébet-program keretében kibocsátott, étkezési célra felhasználható Erzsébet-utalvány forgalmazására. Az ebből realizálható eredmény kizárólag közfeladat ellátására fordítható. Az Erzsébet-program, azaz a szociális üdültetés és étkeztetés új rendszere az MNÜA és annak egyszemélyes tulajdonában álló Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. meglévő erőforrásait felhasználva valósul meg, a magyar költségvetést terhelő új források bevonása nélkül.

A pályázati kiírás részletei megtalálhatóak a www.erzsebetprogram.hu oldalon. Továbbá a kiírással kapcsolatban munkanapokon 8 és 16 óra között a 06 1 371 32 42 telefonszámon kérhetnek információt az érdeklődők. Az Erzsébet- programhoz eddig csatlakozott üdülők listája folyamatosan bővül. Az Erzsébet-utalvánnyal és az Erzsébet-programmal kapcsolatban további információkhoz lehet jutni a www.erzsebetutalvany.hu internetes oldalon is.

A témáról bővebben a Magyar Hírlap pénteki számában olvashat.

Hunyor Erna

Az Erzsébet-program nyerteseit várják az üdülők

http://www.erzsebetprogram.hu/hirek.php?azon=17
2012.02.21.

Már csak nyolc napig jelentkezhetnek az érdeklődők az Erzsébet-program első elemeként meghirdetett, a nagycsaládosok, a fogyatékkal élők, a nyugdíjasok és a szociális intézmények dolgozói számára kiírt, összesen 2 milliárd forint értékű pályázatra. A nyertes és leendő pályázók a www.erzsebetprogram.hu és a www.humanjovo.hu internetes oldalon tájékozódhatnak a programban résztvevő üdülőkről.

A jelentkezések feldolgozása folyamatos. Eddig mintegy 51 ezer pályázat érkezett a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz, ebből 49181 pályázat sikeres. A nyugdíjasok részéről a legnagyobb az érdeklődés, de több tízezer pályázat érkezett a másik három kiírásra is.

Dr. Horváth Endre, az MNÜA Kuratóriumának elnöke eddig egyeztetetéseket folytatott több fogyatékossággal élőket segítő szervezettel, illetve a Nagycsaládosok Országos Egyesületével, hogy felhívja a figyelmet az Erzsébet-program adta lehetőségre.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elsőként a Human-Jövő 2000 Nonprofit Kft.-vel kötött megállapodást arról, hogy az Erzsébet-program első kiírásának nyertes pályázói a társaság üdülőiben használhatják fel a névre szóló üdülési szolgáltatást. Az Erzsébet- programhoz eddig csatlakozott üdülők listája folyamatosan bővül. A programban résztvevő szálláshelyekről további információ a www.erzsebetprogram.hu és a www.humanjovo.hu internetes oldalon olvasható.

A négy kiírás keretében összesen mintegy 73 ezer fő részesül üdülési támogatásban. A kiírás normatív, aki megfelel a kritériumoknak, az automatikusan sikeressé válik a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, de legkésőbb február 29-ig.

A pályázati kiírás részletei megtalálhatóak a www.erzsebetprogram.hu oldalon. Továbbá a kiírással kapcsolatban munkanapokon 8 és 16 óra között a 06 1 371 32 42 telefonszámon kérhetnek információt az érdeklődők.

Az Erzsébet-program, azaz a szociális üdültetés és étkeztetés új rendszere az Országgyűlés döntése szerint az Erzsébet-utalvány forgalmazásából várható eredményből valósul meg, a magyar költségvetést terhelő új források bevonása nélkül.