2012. augusztus 28., kedd

Százezer facsemetét ültet az MNÜA

http://erzsebetprogram.hu/hirek.php?azon=61 2012.08.25. Idén, több mint 100 ezer honfitársunk jutott üdülési lehetőséghez az Erzsébet-program keretében, ezért a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány úgy döntött, hogy százezer facsemetét ültet Taksonyban, Pest megyében – jelentette be Guller Zoltán, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója az Erzsébet-tábor zárórendezvényén, a Millenárison. Guller Zoltán emlékeztetett rá, az Erzsébet-program keretében többek között gyermekek, nyugdíjasok, nagycsaládosok, szociális intézményben dolgozók, fogyatékossággal élők jutottak üdülési támogatáshoz pályázatok révén, minden esetben a szociális rászorultság figyelembevételével. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány úgy döntött, hogy ősszel 100 ezer facsemetét ültet – amely nagyjából 10 hektár erdőnek felel meg –, hagyományt teremtve ezzel és remélve, hogy a következő évbe ugyanennyi honfitársunk eljut majd üdülni az Erzsébet-program révén. A sajtótájékoztatót követően a százezer facsemetét szimbolizáló első fát, egy gömbkőrist Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Kuratóriumi elnöke és Deutsch-Für Ágnes, az Erzsébet-tábor programvezetője ültette el. Hadfi: gombóccal a torkunkban búcsúztunk Az Erzsébet-liget, ahol Guller Zoltán a facsemeték ültetését bejelentette, az Erzsébet-tábor zárórendezvénye volt. Az Erzsébet-tábornak köszönhetően idén több mint 14 ezer gyermek számára nyílt meg a kedvezményes táborozás lehetősége. Magyarországon évek óta nem volt példa arra, hogy ilyen szervezett keretek között, ennyi szociálisan rászoruló gyermek üdülhessen. A táborban szerzett élményeiről az Erzsébet-liget színpadán a tematikus táborok vezetői közül Hadfi Dániel Európa-bajnok cselgáncsozó, Komáromi Tibor világbajnok és olimpiai ezüstérmes birkózó, Borza Teréz porcelánművész, valamint Parais István koreográfus mesélt. Mint Hadfi Dániel felidézte, azt szerette volna, ha az általa vezetett cselgáncstáborból, a gyermekek úgy térnek haza: „de jó volt!”. Az Európa-bajnok elmondta, hogy a visszajelzések alapján ez a reménye megvalósult, „azonban nem gondoltam volna, hogy – hasonlóan a gyermekkori táborozásaimhoz – én is gombóccal a torkomban gondolok majd vissza az Erzsébet-táborban eltöltött egy hétre” – tette hozzá. A birkózó táborban Komáromi Tibor szakmai irányításával edzett 200 ifjú sportoló, akik az ország különböző pontjáról érkeztek. Komáromi úgy látja, minden szakágnak nagy segítség, ha az utánpótlás minimális anyagi ráfordítással táborozhat. Az Erzsébet-tábor egyebek között ezt teszi lehetővé. Alkotói szabadság az Erzsébet-táborban Az alkotóművészeti tábor a festői Fadd-Domboriban volt. „A gyermekeket inspirálta ez a csodálatos környezet, gyönyörű tárgyak születtek” – mesélte Borza Teréz táborvezető, hozzátéve: bár meghatározott órarend szerint dolgoztak, a gyermekek szabadon alkothattak, amit nagyon élveztek. A népművészeti tábor résztvevői hasonló módon lelték örömüket az alkotásban – mondta Parais István. Legkedveltebb foglalkozás korosztálytól, de még nemtől függetlenül is a korongozás, a gyöngyfűzés és a mézeskalács készítés volt. Az Erzsébet-ligetben egész nap színes programok: fotókiállítás, az idei Erzsébet-tábor legjobb pillanatairól; kutyaterápiás bemutató, a Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség hivatalosan elismert vizsgájával rendelkező kutyáival; Vitéz László bábjáték, Pályi János előadásában; valamint Kolompos táncház várta a kicsiket és nagyokat. A napot, az Erzsébet-tábor indulóját, a Tábordalt is eléneklő Megasztárok koncertje zárta. http://erzsebetprogram.hu/kepek/hir61/32.jpg

2012. augusztus 25., szombat

Erzsébet-liget m1 Híradó - videó

http://www.hirado.hu/Videok/2012/08/25/20/MTV_Hirado_2012_augusztus_25_19_30.aspx 24:43-26:45

Erzsébet-program: 100 ezer ember jutott üdülési lehetőséghez

http://www.hirado.hu/Hirek/2012/08/25/17/Erzsebet_program_100_ezer_ember_jutott_udulesi_lehetoseghez.aspx Forrás: MTI | 2012. augusztus 25. szombat 19:08 | Minden évben annyi facsemetét ültetnek majd el, ahány embert eljuttattak üdülni. A Nemzeti Üdülési Szolgálat számításai szerint 2012-ben mintegy 100 ezer ember jutott üdülési lehetőséghez az Erzsébet-program keretében - jelentette be Guller Zoltán, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója. Ennek emlékére az üdülési szolgálat úgy döntött, hogy 100 ezer facsemetét ültetnek el a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a Vidékfejlesztési Minisztérium által kijelölt állami földterületen, amelyet Erzsébet-ligetnek neveznek majd el. Az erdő telepítését a Pest megyei Taksonyban 10 hektárnyi területen hamarosan megkezdik. Guller Zoltán hozzátette: minden évben annyi facsemetét ültetnek majd el, ahány embert eljuttattak üdülni.

2012. augusztus 22., szerda

VIII. Országos TDM Konferencia

Gyenesdiás, 2012. szeptember 26-28. VIII. Országos TDM Konferencia - Programtervezet - 2012. szeptember 26. szerda 10:00 Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottság kihelyezett ülése 12:30 Ebéd 14:00 Magyar TDM Szövetség kibővített elnökségi ülés 16:00 Magyar TDM Szövetség nyilvános közgyűlés 19:00 Vacsora és kötetlen turisztikai beszélgetések 2012. szeptember 27. csütörtök 09:00 Regisztráció Moderátor: Gyenesdiási Turisztikai Egyesület 09:30 10 éves a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület - bemutatkozás 10:00 A Magyar TDM Szövetség és munkacsoportjainak tevékenységének értékelése, tervek Balogh Károly elnök, Magyar TDM Szövetség 10:30 Turizmuspolitika aktualitásai, koncepció, törvény, TDM Budapest 11:00 Kávészünet 11:30 A közel 1 éves a Balatoni Regionális TDM – elért eredmények, tapasztalatok 12:00 Előadások, fórum 13:00 Ebéd 14:00 Szekció 1. Desztinációs márkaépítés a gyakorlatban – workshop (kizárólag TDM Szövetség tagok részére) Szekció 2. Hogyan tartsunk hatékony meeting-et? 18:00 Vacsora, desztinációs borkóstoló © 20:20 TDM 2020 2012. szeptember 28. péntek 09:00 Regisztráció 09:30 A hazai turizmus versenyképessége 10:00 TDM szervezetek innovatív tevékenységei 1. 3x10 perces rapidelőadások egy-egy desztinációs best-practice-ről 10:30 Kávészünet 11:00 TDM szervezetek innovatív tevékenységei 2. 3x10 perces rapidelőadások egy-egy desztinációs best-practice-ről 11:30 port.hu desztinációs rendezvény kampánytapasztalatok, eredmények 11:50 Desztinációs teendők a csomagajánlatok összeállításához 12:10 A Magyar TDM Szövetség vállalkozási tevékenységei – szolgáltatásai a TDM szervezetek részére 12:30 Hogyan kommunikáljuk - társadalmasítsuk a TDM rendszert? Turizmus törvény lobbisorvezető - fórum 13:00 Ebéd 14:00 Fakultatív program http://www.tdmszovetseg.eu/viii_orszagos_tdm_konferencia