2011. február 24., csütörtök

Idén elkészül a turizmustörvény

Még az idén elkészül és a parlament el is fogadja a turizmustörvényt, a turizmusban tevékenykedő cégek 5-50 millió forint támogatásra pályázhatnak, elsősorban a meglévő projektekhez kapcsolódó látványelemek létrehozására, hangzott el az új Széchenyi-terv és a kkv-k kapcsolatáról rendezett konferencián kedden Budapesten.

A kkv-k várhatóan márciustól kiegészítő hitelt kaphatnak az önerőhöz is, a támogatás előfinanszírozása pedig a Széchenyi Kártyával történhet. A fejlesztéshez kapcsolódó kereskedelmi banki hitel viszont nem jár automatikusan a megítélt támogatás mellé.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL - 2011 március 18 – április 3.

Hazánk turisztikai vonzerejének egyik fontos tényezője a kultúra. A Budapesti Tavaszi Fesztiválokat (BTF) éppen ezért a turizmus hozta létre, hogy meghosszabbítsa az idegenforgalmi szezont - mondta dr. Horváth Endre, a turizmusért felelős államtitkár.

A 31. BTF-hez a minisztérium 250 millió forinttal járult hozzá, mert a keret zsugorodott, de ígérete szerint az Új Széchenyi Tervben kiemelt szerepet fog kapni a kulturális turizmus. A hazánkba látogató külföldiek fele kimondottan a Tavaszi Fesztivál miatt jön, fogyaszt és megszáll, esetleg vásárol, de mindenképpen itt, Magyarországon költ pénzt. 2011-ben, az EU magyar elnöksége idejére pompás kínálattal készült a szakma: „Vendégünk Európa" címmel.

Az idei BTF 17 napja alatt 97 program zajlik - 37 helyszínen. Budapesten kívül 10 vidéki város is megrendezi a saját helyi fesztiválját. Ami összekapcsolja az összes ünneplést, az a 200 éve született Liszt Ferenc, aki mindig magyarnak vallotta magát, jóllehet, nem beszélte a nyelvünket. A fesztivál alkalmat ad Liszt sokoldalú bemutatására: a cigányzene kedvelőjére, a vallásos világfira, az irodalomban betöltött szerepére, valamint kiállítások nyílnak a tiszteletére. Fekete Gyula operát írt Liszt életének sorsfordító eseményeiről. Az ősbemutatót a Thália Színházban tartják - jelentette be Elekes Botond, a NEFMI munkatársa.

Csomós Miklós főpolgármester helyettes elmondása szerint a BTF (100%-ban önkormányzati tulajdonként) remekül beilleszkedett a nemzetközi zenei életbe. Olyan sok külföldi vásárol jegyet, hogy közel a 70-80% már elkelt. Üdvözölte a minisztériumok, az önkormányzatok és a magánszemélyek együttműködését a kultúra finanszírozásában.

A BTF végén természetesen megint lesz Fringe Fesztivál - a látogatók számára ingyenesen, Budapest belvárosában, április 1-3-ig. Nem marad el remek előadásokkal a III. Nemzetközi Színházi Fesztivál sem. Angolok, osztrákok, németek lesznek a vendégeink.

Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank képviselője beszámolt arról, hogy cége már negyedik éve a fesztiválok legjelentősebb támogatója. A bank kirakatainak kreatív berendezésére pályázatot hirdetett ifjú művészek számára. Az internetes felhívásra 54 pályázat érkezett, ezeket a szakmai zsűri bírálata után látni fogjuk 32 kirakatban. A zsűri a Budapesti Fesztiválközpont részéről nettó 100 ezer forint díjat ad ki; az OTP Bank felajánlásában a közönségdíj szintén nettó 100 ezer forint. A legjobb plakát díja a Port.hu felajánlásában: egy városi bicikli. Bárki szavazhat sms-ben a +36-30/555-5504-es számon vagy a http://www.btf.hu/kirakat/ címen 2011. április 2-án 14 óráig. Utána több mint egy hónapra öltözik ünnepi díszbe sok OTP fiók Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára. További információk: pr@fesztivalvaros.hu

A BTF (2005-2011.ig tartó regnálása alatteddigi igazgatója, Zimányi Zsófia elbúcsúzott az újságíróktól, és bemutatta utódját, Vitézy Zsófiát, aki jövő évtől igazgatja a nonprofit vállalkozást. Az idei finomságokat a zenei élet csemegéiből, leghíresebb képviselőiből még Zimányi választotta ki. Szerződtette az Európai Unió Ifjúsági Zenekarát. Ebbe a remek zenekarba évi több ezer fiatal jelentkezik, de csak keveset vesznek fel. Most éppen négy magyar játszik benne. Ők is eljönnek az ünnepre. Se szeri, se száma a nemzetközi nagyságoknak, akiket sikerült megnyernie a BTF ügyének. Beszáll a Budapest Galéria, a Néprajzi Múzeum és a Régi Zeneakadémia a különlegességek feltárásában.

Jegyek rendelhetők az interneten, szállodákban utcai jegyárusnál, esetleg anélkül.

DOBI ILDIKÓ