2011. május 5., csütörtök

Még az idén megszületik az új fogyasztóvédelmi törvény

Még az idén megszületik az új fogyasztóvédelmi törvény, és számos jogszabályt is módosítani kíván a kormány az internetes kereskedelemben uralkodó viszonyok jobbítása érdekében derült ki a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának 19-ei ülésén. A változásokat megelőző első szakmai konzultációs tanácskozáson a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) képviselői mellett civil szervezetek is részt vettek. Horváth Endre, az NGM helyettes államtitkára kifejtette: az NFH-val közösen 2004 óta vizsgálják a webáruházak működési gyakorlatát, és volt olyan év, hogy az üzletek 97 százalékánál találtak visszaélést vagy szabálytalanságot, de a "legjobb" időszakban is 86 százalékos volt a problémás vállalkozások aránya.

Horváth közlése szerint a legtöbb gond az árukkal kapcsolatos előzetes tájékoztatással, a termék és szállítás árának feltüntetésével, valamint a vásárlástól való visszalépéssel kapcsolatban merült fel.

- Hiába köteles a kereskedő nyolc napon belül visszavenni a terméket és visszafizetni annak árát és a postázási díjat, ez sokszor nincs így - emelte ki a helyettes államtitkár, hozzátéve: komoly gondok vannak a jótállás érvényesítésével is. Mint mondta, a tárca őszre készíti el törvénytervezetét, amelynek célja az e-kereskedelem szabályozása.

Dr. Kriesch Attila, az Európai Fogyasztói Központ igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendkívül dinamikusan fejlődő e-kereskedelem uniós szinten is megkülönböztetett figyelmet érdemel; tavaly a közösségben összesen 18 ezer fogyasztói panaszról tudni. - Hazánkban jelenleg egy 1999es, csomagküldést szabályozó előírást alkalmaznak az internetes kereskedelemre, tehát megérett az idő egy új törvényre - fogalmazott Kriesch Attila.

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért felmérése szerint az ágazat 2010-es forgalma százharmincmilliárd forintra tehető, a forgalomnövekedés dinamizmusát pedig jól mutatja, hogy éves szinten ötven százalékkal emelkedik a piacra lépők száma. Érdekes adat, hogy a forgalom közel kétharmadát a webáruházak három százaléka bonyolítja.

Szerző: Bodacz Péter
Forrás: Magyar Nemzet