2015. szeptember 13., vasárnap

A kaposvári „kísérlet” hamvába holt, a Gábor Dénes költözhet Siófokra

http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/a-kaposvari-kiserlet-hamvaba-holt-a-gabor-denes-koltozhet-siofokra-625767

A Gábor Dénes Főiskola képzőhelye lehet Siófokon – a város képviselő-testülete zárt ülésen döntött arról, hogy szándéknyilatkozat készüljön erről a két fél között.

Úgy tudjuk, hamarosan újra a képviselő-testület elé kerülhet a téma a részletekkel. Ahogyan megírtuk, Hamvas Péter alpolgármestert bízta meg a siófoki testület azzal: folytasson tárgyalásokat az egyetemi-főiskolai képzés újraindítása érdekében. A Kodolányi János Főiskola 2012-ben zárta be siófoki turizmusszakát a Balaton-partján, a hajdani Sió és Hullám szállodákban (később Bányász üdülőként és Móló szállóként lett ismert).

Az épületeket Siófok előbb megvásárolta a főiskolai oktatás céljára, majd uniós támogatás segítségével felújíttatta. Három éve (néhány rendezvénytől eltekintve) üresen állnak. Sokáig úgy tűnt, hogy a Kaposvári Egyetem létesít felnőttképzési kart Siófokon, ám ez végül nem indult be. Végül aztán néhány hónapja a város és a kaposvári campus meg is szüntette a szerződést a főiskolai épületek használatáról. 
Hamvas Péter alpolgármester zárt ülésen terjesztette be indítványát az együttműködésről a Gábor Dénes Főiskolával, melyben az is szerepel, hogy a képzés már a 2015-16-os tanévben beindulna; a testület ezt megszavazta. Információnk szerint az elmúlt hetekben felmerült az is, hogy szakképzési központként hasznosítaná a város az egykori kodolányis ingatlanokat.
Gyenge? Informatikában első is volt
A budapesti székhelyű Gábor Dénes Főiskola mérnök-informatikusok, műszaki szakemberek, közgazdászok képzését célozza az intézmény honlapja szerint. Akár csak a Kodolányi, alapítványi főiskolaként kezdte meg működését 1992-ben; az LSI Oktatóközpont és a Számalk Rendszerház Rt. hozta létre. Az interneten élénk viták lelhetők föl arról, hogy milyen színvonalú képzést is nyújt a Gábor Dénes? Sokak szerint a kétezres évek eleje volt a mélypont.

Egy adat:  2007-ig mintegy 60 ezer hallgató iratkozott be, ebből mindössze nagyjából 9 ezer végzett. A HVG 2006-os toplistáján azonban számos mutató alapján a legjobbak között szerepelt a hazai főiskolák rangsorában. A Heti Válasz egy hasonló listáján 2008-ban az informatika-képzőhelyek között első volt.