2010. november 10., szerda

Világszínvonalú kutatások a legmodernebb tudományágakban

http://mta.hu/tudomany_hirei/vilagszinvonalu-kutatasok-a-legmodernebb-tudomanyagakban-125852/

Európai Kereskedelem Napja

http://www.brandtrend.hu/hir/4684/europai_kereskedelem_napja.html

Fulbright program

http://www.innovacio.hu/ehirlevel/2010_18.html

Turizmussal kapcsolatos tételek a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban

A parlamenti szakbizottság november 10-i ülésén az előterjesztőt képviselve Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai főosztályának vezetője arról tájékoztatta a honatyákat, hogy a kormány döntése értelmében a tárca októberben átadta a Turisztikai Célelőirányzat kezelését a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak. Így a törvényjavaslatban e tárca költségvetése tartalmazza a korábban TC-ből finanszírozott feladatok ellátásának pénzügyi hátterét.

A célelőirányzat összege 2011-ben az idei 5,6 milliárddal szemben mintegy 5,2 milliárd Ft, mely az előirányzat kezelésében részt vevő szervezetek működtetését, valamint a már meglévő kötelezettségvállalásokon túlmenően az új szálláshelyi védjegyrendszerek bevezetését és működtetését, valamint a nemzeti turisztikai marketing tevékenységet finanszírozza.
Turizmusfejlesztésre uniós forrásból (a regionális operatív programokban) jövőre viszont összesen már 19,7 milliárd Ft-nyi keret áll rendelkezésre az idei 9,8 milliárddal szemben.
A jövő évi büdzsé tervezete a korábbi ígéretnek megfelelően tartalmazza azt is, hogy a kormány a 2011-es évre a TV üzemben tartási díj teljes összegét átvállalja.
A törvényjavaslat önkormányzatokról szóló fejezetéből kiderül, hogy az idegenforgalmi adó minden forintjához az ideihez hasonlóan jövőre is 1 forinttal járul hozzá a költségvetés.

http://www.turizmus.com/cikk/index/Turizmussal%20kapcsolatos%20t%C3%A9telek%20a%20j%C3%B6v%C5%91%20%C3%A9vi%20k%C3%B6lts%C3%A9gvet%C3%A9si%20t%C3%B6rv%C3%A9nyjavaslatban?CAKEPHP=f8faa18cf946c8dea98076777b0a27ac

Megkezdődött a szakmai párbeszéd

A Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság október 13-i plenáris ülésén részt vett Horváth Endre helyettes államtitkár, aki beszámolt a turisztikai szervezeti rendszer átalakításának terveiről, a változó adószabályokról, a turizmus törvénnyel kapcsolatos tudnivalókról. Szorosabb lesz az együttműködés az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottságával, tekintve, hogy részben az EU-elnökség kapcsán kötelezően előírják a helyettes államtitkárok bizottsági munkába való bekapcsolódását, így Horváth Endre is állandó résztvevője lesz a bizottsági üléseknek. Elkezdődött a 2011-2013-as időszakra vonatkozó turisztikai akciótervek kidolgozása. Az új turizmus stratégia év végére elkészül, frissítése pedig minden év őszén lesz majd. A turizmus törvény első, szakmai vitára bocsátható változatát jövő tavaszra ígérik, elfogadása 2011 végére várható.

2011. május 12-13-án nagyszabású turizmus konferenciát terveznek, melyen az Európai Bizottság alelnökének részvétele is valószínűsíthető.

Mivel a részben most bejelentett kormányzati intézkedések elsősorban az egyensúly megteremtését célozzák, egyelőre nincs napirenden az áfa csökkentés – mondta el Horváth Endre, aki kiemelte: a 2011-es adótörvények más irányból közelítik meg a kérdést. Az szja 16%-os egységesítése és a társasági adó 10 százalékban való megállapítása (egyelőre csak 500 millió forintos határig), továbbá a családosokat támogató lépések mind a középosztály megerősödését célozzák, csakúgy, mint a természetbeni juttatások kedvezményes terhelése. Az utóbbi körbe tartozik majd a Széchenyi Pihenő Kártya is, mellyel az elképzelések szerint jelentős mértékben javítják majd a szálláshelyek foglaltsági mutatóit is.

Az október 13-i Turizmus-Vendéglátás ÁPB ülésen a Bizottság társelnökei megegyeztek Horváth Endre helyettes államtitkárral, hogy az adótörvények, a költségvetési törvény turizmus-vendéglátás ágazatot érintő hatásairól további egyeztetést tartanak az ÁPB következő plenáris ülésén.

http://www.gsztujsag.com/index.php/turisztika/448-megkezdodott-szakmai-parbeszed

Csökken a TC, nőnek a közvetlenül turizmusfejlesztésre fordítható források

Az Országgyűlés Sport és Turizmus bizottsága november 10-i ülésén a honatyák a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról tárgyaltak. A Jobbik nevében Zakó László alelnök elmondta: a javaslatot nem támogatják, ennek egyik okaként pedig azt jelölte meg, hogy bár a kormány húzóágazatként deklarálja a turizmust, az ágazat súlyát a költségvetés számai a legkevésbé sem adják vissza.

A szocialista honatya, Pál Béla pedig úgy fogalmazott: egyik szemük sír, a másik nevet. Miközben ugyanis a sport terület egyértelmű nyertese a jövő évi költségvetésnek, a tavalyihoz képest közel 400 millió forinttal csökken a nemzeti marketingre fordítható források fedezetéül szolgáló Turisztikai Célelőirányzat kerete, és változatlanul egy forint marad az idegenforgalmi adóforintokhoz nyújtott költségvetési kiegészítés. Ismerve ugyanakkor a 3%-os hiánycél tartásának kényszerét, lemondanak a TC-keret emelését célzó módosítók benyújtásának kezdeményezéséről - illusztrálva, hogy „nem az üléspontjuk határozza meg az álláspontjukat”. Pál Béla ugyanakkor megjegyezte: frakciójuk a költségvetésben rejlő bevételi kockázatok miatt a büdzséről szóló törvényjavaslat vitára való alkalmasságát nem támogatják.
A kormánypártok részéről Lasztovicza Jenő azt hangsúlyozta, hogy a közvetlenül turizmusfejlesztést szolgáló források nagyságrendileg, csaknem 10 milliárd Ft-tal növekedhetnek jövőre csak az uniós finanszírozású regionális operatív programok révén, s ezzel az ágazat céljait szolgáló költségvetési források megközelítik a 25 milliárd Ft-ot. Az ugyancsak fideszes Hadházy Sándor kifejtette: a Magyar Turizmus Zrt. költséghatékonyabb működtetésével azonban a marketingre fordítható források növelhetők a TC 386 millió Ft-os mérséklődése ellenére is, és ugyancsak a marketingre fordítható összegek növekedését eredményezi a TDM-rendszer további kiépülése.
Végül 5 ellenszavazat mellett a költségvetésről szóló törvényjavaslat megkapta a szakbizottság támogatását.

http://www.turizmus.com/cikk/index/Cs%C3%B6kken%20a%20TC,%20n%C5%91nek%20a%20k%C3%B6zvetlen%C3%BCl%20turizmusfejleszt%C3%A9sre%20ford%C3%ADthat%C3%B3%20forr%C3%A1sok?CAKEPHP=f8faa18cf946c8dea98076777b0a27ac

Segít az Új Széchenyi-terv

Fejlesztik a gyógyszer- és műszeripart, a biotechnológiát

Források. A gazdaság állapota miatt jelenleg szűk a pénzügyi mozgástér Magyarországon, de a jövő január közepén elinduló Új Széchenyi-terv tágítja azt – fogalmazott Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. A kormány célja, hogy betartsa jövőre a 3 százalékos költségvetési hiánycélt, ám az új terv hozzájárulhat az életmód javításához. Az Új Széchenyi-terv hetedik fejezete foglalkozik az ágazattal, az abban megfogalmazott elgondolásokról folyamatosan egyeztetnek a gyógyszergyártókkal, a szakmai döntések megalapozása az egészségügyért felelős államtitkárság kompetenciája.
A helyettes államtitkár úgy látja: kimeríthetetlen a nemzetközi kereslet a gyógyító ágazat által kínált lehetőségek iránt, csak meg kell találni az összhangot, s többletbevételekhez juthat az ágazat. Országmárka kialakítása szükséges.
Az egészségturizmus alapja a termálvízkincs, amely több helyen kapcsolódik az egészségügyhöz.
Elmondta: 1000 milliárdos EU-pénz áll rendelkezésre a 2013-ig tartó időszakban, amelyet pályázatokkal lehet elnyerni, további 800 milliárdot pedig egyéb módon. A fejlesztések struktúrájának rendszerét a Nemzetgazdasági Minisztérium dolgozza ki. A fejlesztések gyors végrehajtását szolgálja a pályázatok 30 napos elbírálása, a 30 napos szerződéskötési idő és az, hogy a számlákat a pályázóknak ugyancsak 30 napra rá meg kell kapniuk. Megjegyezte, hogy az egészségipari innovációt a gyógyszeripar, az orvosiműszer-gyártás és segédeszközgyártás, a bio- és nanotechnológia, valamint a balneológia fejlesztése jelentheti.
Horváth Endre azonban nem tartja megfelelőnek az egészségügyi kapacitások és a szükségletek összhangját, hiszen miközben több hónapos várólisták vannak egyes kórházakban, másutt kihasználatlanok az erőforrások.
Magyarországon ideálisak a lehetőségek az egészségipar fejlesztésére. Ez a gyógyvizek és a gyógyítók országa. A nemzetközileg is elismert orvosok külföldre távozása helyett ide kellene vonzani a gyógyulni vágyókat.
A tudásközpontú társadalomban felértékelődik a tudás, ami segítheti az ágazat újjáépítését. Tény persze, hogy a tudományra fordítható GDP-részesedést a mostani 0,9-1 százalékról 3 százalékra kellene emelni, ám erre fokozatosan, a gazdasági növekedéssel párhuzamosan lesz mód. VG

http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/segit-az-uj-szechenyi-terv-332922

Új terület kiosztási módszer az Utazás 2011 kiállításon

Az Utazás kiállítás ismét a tavasz érkezésével egyidőben, 2011. március 3-6. között nyitja meg a turisztikai szezont. Az idegenforgalmi szakma hazai csúcsrendezvénye több újdonságot is tartogat a kiállítók számára: új terület kiosztási szisztémával, új témákkal és egy különleges programmal készül a Hungexpo a jövő évre.

Az Utazás kiállítás továbbra is zártkörű szakmai nappal nyit március 3-án, amelyre idén több, mint 4300 regisztrált látogató érkezett többségében kereskedelmi szálláshelyek, utazási irodák, önkormányzatok, idegenforgalmi hivatalok és szakmai szervezetek képviseletében. Az Utazás kiállítás elismerten az egyik legjobb kapcsolatépítési lehetőség a turizmus területén, évről évre az idegenforgalmi szakemberek találkozóhelyéül szolgál. A rendezvény hazai turizmusban betöltött fontos szerepét jelzi többek között az is, hogy a korábbi szakmai támogatók – Magyar Turizmus Zrt., Magyar Utazásszervezők és Utazáskövetítők Szövetsége, Magyar Szállodaszövetség, valamint a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége – mellett az Utazás kiállítás 2011-től már a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatását is élvezi, a kiállítás fővédnöke pedig dr. Horváth Endre, turizmusért felelős helyettes államtitkár.

http://gsztujsag.com/index.php/turisztika/451-uj-terulet-kiosztasi-modszer-utazas-2011-kiallitason

Révay András: Gyógyító Magyarország

Rendkívül elegáns környezetben, a Budai Várban, a Halászbástya étteremben tartotta meg novemberi találkozóját a Vendég & Hotel Business Klub. A program - az ilyenkor szokásos cégbemutatkozásokon túlmenően - egy roppant figyelemre méltó előadással kezdődött.

Dr. Horváth Endre, az NGM helyettes államtitkára, a vendéglátási és idegenforgalmi szaktárca felelőse a hazai idegenforgalmat érintő - tervezett - kedvező változásokról tájékoztatta a megjelent szakembereket. Bevezetőjében elmondta: Magyarországon a turizmusból származó, évi 1700 milliárd forintnyi bevétel 47 százalékát a vendéglátás adja. Már ez a két szám sem kicsi, de okos munkával tovább növelhető. A cél: egy olyan húzó „terméket" találni a turizmusban, amelyben Magyarország egyedit, minőségit, és mindenki mástól megkülönböztethetőt tud nyújtani. Amely összetettsége folytán más ágazatokra is pozitív hatást gyakorol, és amelyre felfűzhető a turizmus sok más terméke. Ez a „zászlóshajó" az egészségipar. Ezen a területen Magyarországnak egyedi természeti adottságai vannak, amelyre már most is jelentős infrastruktúra épült, és kialakult egy jól képzett szakember gárda. Az új magyar országkép egyik fő üzenete tehát a „Gyógyító Magyarország" kell, hogy legyen.

Újjáalakult az Országmárka Tanács, amelynek feladata egy új, hiteles, mindenki mástól megkülönböztethető országmárka megalkotása. A tervek szerint az új országmárka a Lehetőség (Potential) kifejezés köré fog épülni és négy pillérre lesz: a Gyógyító Magyarország (Healing Potential), a Zöld Magyarország (Green Potential), a Cselekvő Magyarország (Market Potential) és a Kreatív Magyarország (Creative Potential). Fontos leszögezni, hogy a Gyógyító Magyarország - Egészségipar program nem az egészségügyi ellátórendszer finanszírozásának, illetve megújításának vagy a hazai gyógyszeripar fejlesztésének vagy a megújuló energia felhasználásának kormányzati programja, hanem hazánk egyik világszinten kivételes adottságának, gazdag termálvíz kincsünknek sokrétű hasznosítását, annak lehetséges irányait, szerteágazó gazdasági kapcsolódásait azonosító, és az érintett területek közti szinergiák kihasználást célzó program.

Kidolgozás alatt áll a programokhoz tartozó pályázati rendszer, melyben helyet kap majd a meglévő fürdők jövedelmezőségének javítása; egészségügyi turisztikai szolgáltatás fejlesztése, itt elsősorban magán egészségügyi szolgáltatók - magánklinikák, fogászatok - pályázhatnának; néhány (pl. régiónként 1 db) gyógyhely kiemelt, komplex fejlesztése; a kulturális-, öko-, vízi-, lovas-, kerékpáros turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése; a meglévő szálláshelyek minőségének javítása.

A vendéglátás fejlesztésénél az egészségipar koncepcióval összhangban az egészséges ételek készítését elősegítő konyhai technológiák, eszközök beszerzését támogatnák. Része lenne az elképzelésnek a „menzareform", ami a közétkeztetés fenti irányú átalakítását célozná. Ide tartozik az egészséges élelmiszer alapanyagok használatának ösztönzése is.

A helyettes államtitkár tájékoztatójában hangsúlyozta: jelenleg nincs külön, a turizmusról szóló törvény. Ennek szükségességéről a turisztikai szakma véleménye több évtizede egységes. A törvény hiányából adódóan hiányzik a turizmus jelentőségét megfogalmazó, alapdefiníciókat lefektető, a turizmus működésének struktúráját megállapító szabályozás. A törvényi szint hiánya számos problémát okoz elsősorban a szétaprózott végrehajtási jogszabályok alkalmazása során. Az NGM tervei szerint 2011-ben benyújtják a Kormány részére a turizmusról szóló törvény tervezetét, amelyet év végéig fogadhat el az Országgyűlés.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vendéglátás az egyik alapvető turisztikai szolgáltatás, amit minden turista valamilyen módon igénybe vesz. A magyar gasztronómia legjobb hagyományait, nemzeti sajátosságainkat meg kell őrizni és a kor igényeinek megfelelően be kell építeni a kínálatba. Úgy kell követni a világban e téren végbement változásokat, hogy egyben a jó hagyományaink is érvényesüljenek!

Változni fognak a turizmust érintő adó jogszabályok. Az eddig is kedvezményezett, béren kívüli juttatások után a kifizető fizet 16% személyi jövedelemadót, de más közteher (járulék-, eho-) kötelezettség nem terheli. Ide tartoznak 2011-től az üdülési csekk, üdülési szolgáltatás, az étkeztetés, nyugdíj-előtakarékossági, önkéntes pénztári támogatások, az internethasználat juttatása, és új elemként a megújulási kártya-számlára történő munkáltatói hozzájárulás. Ez utóbbi a „Széchenyi Rekreációs Kártya" új neve, amely újfajta ösztönzést jelent az életminőséget javító egészségmegőrző szolgáltatások igénybevételére. Mindezekből megállapítható, hogy a tervezett adóváltozások turisztikai hatásai kedvezőek lesznek.

A rendezvényre a Halászbástya étterem valóban impozáns, központi Lovagteremben került sor, bár - érthető okból - a vendégek itt inkább az ablakok közelében elhelyezett asztalokat kedvelik jobban. Innen esténként csodálatos kilátás nyílik a városra. A gondos tervezés érzékeltetésére most legyen elég egyetlen érdekesség: a hangszórókat az asztalok fölött lógó, egyedi tervezésű, óriás kristálycsillárokba rejtették el. A rendezvényen a vendéglátás különböző területein működő szakembereknek a Hervé Galery ismertettte az éttermi belsőépítészet legújabb, nemzetközi irányzatait. A Trevira Textil Műszaki Iroda a nem éghető, biztonságos szállodai és éttermi textíliákat mutatta be, Kardos György MIELE szakértő pedig a szállodai mosodák gazdaságos működtetésére adott példát.

http://www.euroastra.info/node/45071/print

Împreună şi în turism

Grupul de lucru operativ româno-ungar pentru colaborare în domeniul
turismului s-a reunit în 16–17 septembrie 2010 la Gyula, la eveniment
participând şi reprezentanţii ministerelor de resort din România şi
Ungaria. Întâlnirea şi-a propus desemnarea priorităţilor pentru următoarea
şedinţă comună a guvernelor ungar şi român, respectiv stabilirea
unor proiecte comune concrete care pot constitui în viitor baza relaţiilor
bilaterale durabile.

Delegaţia ungară a fost condusă de dr. Endre Horváth, subsecretar
de stat în Ministerul Economiei Naţionale, responsabil pentru dezvoltare
economică. La consulaţii a participat şi Balázs Hidvéghi, subsecretarul de
stat din cadrul aceluiaşi minister, responsabil pentru afaceri europene şi
internaţionale. Delegaţia română a fost condusă de Eugen Curteanu,
secretarul de stat recent numit la Ministerul Dezvoltării Regionale şi
Turismului. Printre subiectele principale abordate s-a numărat identifi carea
posibilităţilor de colaborare din domeniul turismului de sănătate, cultural,
respectiv al turismului religios.

Atât politica de dezvoltare a guvernului român, cât şi a celui ungar
acordă importanţă deosebită mai multor tematici, care sunt forţa motrice
a relaţiilor din regiunea frontierei româno-ungare, şi anume dezvoltarea
turismului de sănătate şi a clusterelor pentru turismul de sănătate, respectiv
realizarea unor trasee tematice pentru turismul religios, cultural şi al
patrimoniului.

Dr. Endre Horváth a subliniat: este interesul nostru comun să fi m prezenţi
pe pieţele europene şi alte pieţe, accentuându-ne particularităţile,
dar şi completându-ne în acelaşi timp. Potrivit lui Balázs Hidvéghi, parteneriatul
strategic dezvoltat cu România, respectiv întreţinerea relaţiilor economice la
frontiera ungaro-română au importanţă şi pentru ca, pe baza condiţiilor,
a rădăcinilor comune, să reprezentăm unitar interesele Europei Centrale şi de
Est în Uniunea Europeană.

Specialiştii au consemnat în proces verbal că vor constitui o reţea
religioasă a Europei Centrale-de Est, o forţă de atracţie turistică
unică în regiunea centrală a Europei, care nu numai că va lega valorile turismului religios din cele două ţări, dar se va conecta la traseele pelerinajelor la locurile de cult din alte ţări. În cadrul colaborării privind turismul de sănătate, partea ungară şi-a oferit experienţa profesională în constituirea managementului băilor,
respectiv în dezvoltarea clusterelor.

Partea română şi-a exprimat aprecierea cu privire la colaborările profesionale
româno-ungare în reconstrucţia băilor din vestul României
(Buziaş, Moneasa, Herculane, Felix). Partea română şi cea ungară ar aprecia
ca un pas important dacă universităţile şi centrele de inovaţii din regiunea
frontierei şi-ar întări sistemul relaţiilor directe. Pentru a realiza aceste
obiective, primeşte un interes primordial ca partenerii să benefi cieze întro
măsură cât mai mare de posibilităţile date de concursurile de proiecte
pentru finanţare din cadrul Programului la Frontiera Româno-Ungară,
respectiv a Programului de Cooperare în Europa de Est.

În vederea schimbării tendinţelor nefavorabile care se arată în ultima
vreme ca efect al crizei, Direcţia de marketing a Regiunii Nordul, respectiv
Sudul Marii Câmpii Ungare, a Lacului Tisa, respectiv reprezentanţa
Ofi ciului de Turism al Ungariei la Cluj Napoca doresc să desfăşoare o activitate
de marketing orientată şi intensivă pe piaţa română.

http://feliciter.hu/stuff/puntea_2010_07.pdf

Carreers and Mobility of Researchers

http://www.researcherscareer2010.be/programme.pdf

Regional Multipliers

http://www.geog.leeds.ac.uk/people/old/d.ballas/ersa1808.pdf

Joint Programming Conference

http://www.jointprogramming2010.eu/programme.php

Hungary Sees GDP Growth

http://www.nasdaq.com/aspx/stock-market-news-story.aspx?storyid=201011030611dowjonesdjonline000328&title=hungary-sees-gdp-growth-at-15in-2010may-accelerate-to-7%

Spa és Wellness a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban

November 12-14. között hazánk egészségturisztikai kínálata kerül a középpontba a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban megrendezésre kerülő Spa & Wellness 9. Egészség, Turizmus és Életmód kiállításon. A rendezvény – amelyen ismét bemutatkoznak a hazai gyógy- és wellness szállodák, aquaparkok, élményfürdők és gyógyfürdők – első napján, november 12-én, egészségturisztikai konferenciával egybekötött szakmai napra kerül sor a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében.

http://www.vendeg.hu/cikk/spa_es_wellness_a_hungexpo_budapesti_vasarkozpontban

UNWTO-MT Zrt. randi a WTM-en

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében, Magyarország turisztikai kínálata is bemutatkozik a világ egyik legnagyobb szabású turisztikai vására, a londoni WTM (World Travel Market) keretében november 8-11. között.

A standot november 9-én felkereste Taleb Rifai, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) főtitkára és Dr. Somogyi Zoltán, a szervezet főtitkár-helyettese.

Az UNWTO delegációját a magyar standon Dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára, Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és Kardos Endre, a Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviselet-vezetője fogadta.
A nap záróakkordjaként a nemzeti turisztikai marketingszervezet fogadást rendezett a magyar standon hazánk brit turisztikai partnerei részére. A rendezvényt Breuer-Rudas Klára, hazánk londoni nagykövetségének ügyvivője nyitotta meg, majd Dr. Horváth Endre helyettes államtitkár beszélt Magyarország turisztikai stratégiájáról a megjelent 200 fős közönségnek. A program végén Kardos Endre külképviselet-vezető megköszönte a partnerek munkáját - adta hírül a Magyar Turizmus Zrt.

http://www.turizmusonline.hu/cikk/unwto_mt_zrt__randi_a_wtm_en