2011. február 18., péntek

Civilek a Balaton Fejlesztési Tanácsban

Tagsági és szavazati jogot kapott a kamarák és a balatoni civilek egy-egy képviselője az eddig minisztériumok, régiók és kistérségek képviselőiből álló Balaton Fejlesztési Tanácsban (BFT), amelynek pénteki, siófoki ülése döntött a Mozdulj, Balaton! szabadidős sportprogramsorozat idei támogatásáról is.

Igen nehéz év elé néz mind a BFT, mind a munkaszervezete, amely a tervek szerint a korábbi évhez hasonlóan 50 millió forint állami támogatást kap, valójában várhatóan 45 millió forintnyi támogatásban részesül a működéséhez – mondta Bóka István, a BFT elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője. A tanácsnak 10-15 millió forintnyi többletbevétel elérésére kell törekednie a biztonságos működéséhez, rendezve egyebek közt a tagdíjhátralékokat – tette hozzá. Mint kifejtette, az idén nincsenek a BFT-n keresztül, illetve közreműködésével felosztható pénzek, viszont az uniós forrásokban lesznek balatoni turisztikai keretek. Ez a 2011/13 közötti időszakban egy 6 milliárd forintos, részben turisztikai attrakciókra, részben a TDM-ek (helyi turisztikai szervezetek) céljaira felhasználható keretet jelent.

A tanács a pénteki ülésén megszavazta a szervezet idei 67 millió forintos költségvetését, amelyben a saját működési kiadásai mellett kiemelt szerepet kapott a Mozdulj, Balaton! szabadidős sportprogramsorozat további támogatása. A BFT tagsága bár egyhangúlag kiállt a nyaranta közel 40 ezernyi embert megmozgató programsorozat mellett, idén a korábbi éveknél jóval csekélyebb összeggel tudja csak támogatni azt. A tanács döntött arról is, hogy miután tavaly év végén lejárt a tó körüli régiók közbiztonsági tanácsadó testületének mandátuma, a munka a BFT keretein belül folytatódik tovább a korábbi vezető, Jamrik Péter közbiztonsági tanácsossá történő kinevezésével.

Az ülésen Bóka István beszélt arról is, hogy a kiemelt balatoni üdülőkörzetnek égető szüksége lenne régiós TDM szervezetre, ezért kezdeményezi a kormányzat felé, hogy írjanak ki ennek megvalósítását segítő pályázatot. A BFT elnöke szólt arról is, hogy a Széchenyi-pihenőkártya sokkal jobb rendszernek ígérkezik, mint az üdülési csekk, ezért fontos lenne, hogy a kormány mielőbb döntsön a bevezetéséről. „Az új rendszert április közepére ki kell dolgozni, hogy időben élni tudjanak vele az emberek, mert nagy csapás lenne a belföldi turizmusra a késlekedés” – fogalmazott a BFT elnöke.

Bóka István üdvözölte, hogy a nemzetgazdasági tárca után a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEFMI) is államtitkári szinten képviselteti magát a jövőben a BFT-ben. Mint azt Halász János, a NEFMI parlamenti államtitkára az MTI-nek kifejtette, személyes jelenléte azt jelzi, hogy a kormány nagyon fontosnak tartja a fejlesztési ügyeket, köztük a Balaton ügyét. A NEFMI öt ágazatot – sport, egészségügy, oktatás, kultúra és szociális ügyek – átfogó tárca, amely területek mindegyike ezer szállal kapcsolódik a Balatonhoz és annak intézményeihez – tette hozzá.

Dani Barbara, a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketingigazgatóságának vezetője arról számolt be, hogy az elmúlt évben 4 százalékos vendégszám- és 6 százalékos vendégéjszakaszám-csökkenést szenvedett el az ország második legnagyobb turisztikai desztinációjának számító balatoni üdülőkörzet. Jó hír a rosszban, hogy a lehangoló főszezoni adatokon sikerült az év utolsó hónapjaiban javítani, az őszi, téli hónapokban népszerűbb volt a Balaton, mint korábban. Az üdülőrégió 169 szállodával rendelkezik, amelyből 38 négy-, illetve ötcsillagos szálloda. A több mint 70 ezer kereskedelmi szálláshely mellett 120 ezerre tehető a magánszállások szálláshelyeinek a száma, amelyek jobb kihasználására kell törekedni, élve a térség kitűnő adottságaival, kulturális értékeivel és fejlődő programkínálatával – mondta a szakember.

Az üdülőövezet tavalyi vendégkörének 74 százalékát a belföldiek adták, Németországból érkezett a legtöbb külföldi vendég, és számottevően emelkedett az orosz turisták száma. Az igazgató beszámolt a turizmus idei prioritásairól, és a Magyar Turizmus balatoni térséget szolgáló marketingtevékenységről is.

(MTI)

Cafeteria: Nagyobb összeghez is juthat a dolgozó

Több ponton változtak január elsejétől a cafeteria elemei, az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése pedig a béren kívüli juttatások mértékét érintheti. A dolgozók rekreációját, pihenését támogató elemek köre bővül a Széchenyi Pihenő Kártyával, egy másik plasztikkártya pedig a juttatások igénybevételét reformálhatja meg.

A béren kívüli juttatások között több olyan is létezik, amely a prevenciót, a rekreációt támogatja. Ilyen például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által nem finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokra elkölthető önkéntes egészségpénztári befizetés vagy az üdülési csekk, illetve a hamarosan megjelenő Széchenyi Pihenő Kártya.

Nagyobb összeghez juthat a dolgozó

A törvény 2011-től is a kedvezményesen adózó körbe sorolta a leggyakrabban adott béren kívüli juttatásokat. Az így kifizetett összegek után a munkáltató nem fizet járulékot, csupán 16 százalék adót, bár ez gyakorlatilag az adókorrekciós tényező hatására 19,04 százalékot jelent. Ez azt jelenti, hogy a korábbiakhoz képest közel 6 százalékpontos adócsökkenés mellett adható az üdülési csekk (éves szinten a minimálbér összegéig), az étkezési utalvány (havonta maximálisan 18 ezer forint értékben), az iskolakezdési támogatás (gyermekenként a minimálbér 30 százalékát meg nem haladó összegben), valamint a helyi utazási bérlet (a bruttó ár 100 százalékáig). A tavalyi szabályhoz hasonlóan kedvezményesen adózik a dolgozó önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári számlájára való munkáltatói befizetés a minimálbér 50 százalékáig, valamint az önkéntes kölcsönös egészségpénztári hozzájárulás is a minimálbér 30 százalékát meg nem haladó összegig.

Újdonság, hogy a tavaly nem preferált - az élelmiszerüzletekben is elkölthető - hidegétkezési utalványok újból kedvezményesen adhatók. Az iskolarendszerű képzés költségéből a minimálbér két és félszeresét meg nem haladó rész ugyancsak visszakerült a kedvezményes adózású béren kívüli juttatások közé, az internet támogatásának lehetősége viszont szűkült. Míg a 2010-ben érvényes szabályozás szerint a szolgáltatás havidíját a munkáltató adómentesen fizethette, ez évtől erre a célra legfeljebb havi ötezer forint adható 19,04 százalékos adó mellett.

Összességében azonban a kisebb munkáltatói adóteher hatására - amennyiben a munkáltató megtartja a 2010-es béren kívüli költségkeretét - a dolgozók több juttatásban részesülhetnek. A Sodexo számítása szerint ez 5 százalékos nettó növekedést jelent a munkavállalói oldalon: míg tavaly 12 ezer 500 forint béren kívüli juttatásból 10 ezer forint jutott a dolgozónak, és az adó 2500 forint volt, ma 10 ezer 500 forint kerülhet a munkavállalóhoz. Hegedüs Sándor, az RSM DTM Hungary Zrt. partnere szerint is nőhetnek a cégek által fizetett béren kívüli juttatások, miután ez a megoldás továbbra is kedvezőbb, mint a béremelés: havi 10 ezer forintból 8400,5 forint értékű béren kívüli juttatásban részesülhet a dolgozó, míg bérként ez mindössze 48 389 forint nettó összeget jelentene.

Kártya a pihenésért

Az idén két új cafeteriaelem is megjelent. Éves szinten dolgozónként 50 ezer forintig adómentesen adható sporteseményre szóló belépőjegy vagy ilyen összeggel támogatható sportbérlet vásárlása, és a kedvezményesen adózó béren kívüli juttatások között újdonság a Széchenyi Pihenő Kártya. Ez utóbbi kibocsátására és felhasználására vonatkozó szabályokat kormányrendelet tartalmazza majd - lapzártánkkor még folyt a tárcaközi egyeztetés, így a részletek nem tisztázottak -, de annyi már most biztosra vehető, hogy az adott adóévben - az üdülési csekknél bevett gyakorlathoz hasonlóan akár több juttatótól - legfeljebb 300 ezer forint támogatás utalható a dolgozó kártyaszámlájára. A Széchenyi Pihenő Kártya speciális fizetési eszköz lesz, amellyel a pihenéshez, a rekreációhoz, valamint az életmódjavításhoz kapcsolódó turisztikai, egészségmegőrző szolgáltatások fizethetők majd - válaszolta a Piac & Profit kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca sajtóosztályától kapott információ szerint a turisztikai főszezon indulásakor már lehet használni a kártyát a rendszerhez kapcsolódó, a kártya kibocsátójával szerződést kötött szolgáltatóknál. Miután kizárólag a kormányrendeletben megnevezett szolgáltatásokat nyújtó cégek válhatnak elfogadóhellyé, csak a jogszabály megjelenése után derül ki, hogy pontosan mely cégek építhetik be cafeteriakínálatukba ezt az új elemet.

Még 2010. novemberben hangzott el egy sajtótájékoztatón, hogy a kártyához kapcsolódó jutalék 1,5 százalék lesz, amelyből a rendszer üzemeltetését fedezik majd. Horváth Endre turizmusért is felelős gazdaságfejlesztési helyettes államtitkár akkor - számításokra hivatkozva - úgy látta, hogy az új cafeteriaelem 30-34 százalékos keresletnövekedést generál majd. Ezt a vélekedést némileg árnyalja a Cafeteria Trend magazin tavaly novemberi felmérése, amely szerint a megkérdezett cégek - miután a korábban felröppent hírek ellenére 2011-ben is kiadható lesz - továbbra is az üdülési csekket kínálják inkább dolgozóiknak, miután az újdonságnak számító kártya és a hagyományos csekk is azonos adózási körben nyújtható, és a felhasználási területben is várhatóan sok közös pont lesz.

Az üdülési csekk éves szinten változatlanul kedvezményesen adózik a minimálbér összegéig, és a felhasználási területe sem változott. Ugyanakkor egy százalékkal csökkent a juttatás munkáltatókat terhelő kezelési költsége, valamint a felhasználó szempontjából kedvezően változik az automatikus tömbök címletezése is: legfeljebb egy tízezer forintos és lényegesen több kétezer forintos utalvánnyal fizethetnek majd a dolgozók. A kártya mellett szólhat az alacsonyabb kezelési költség és az, hogy kevesebb adminisztrációs terhet ró a munkáltatókra.

Utalványkímélő cafeteriakártya

Hasonló pozitívumokat hordoz a januártól már használható Multy-Pay kártya, amit a cafeteriaszolgáltatás egyszerűsítésére dolgoztak ki hazai szakemberek. Az ötféle juttatási elemet tartalmazó kártyával egyelőre elsősorban a nyolcezer patikapénztáras elfogadóhelyen lehet fizetni. A Multy-Pay felhasználási területe azonban rohamosan bővül, februártól több nagy élelmiszeráruház-lánc és szupermarket-hálózat csatlakozott a rendszerhez, és szó van arról is, hogy hamarosan a BKV is elfogadja a műanyag lapot. A bankkártyához hasonló fizetőeszköz helyettesítheti az ételutalványt, az üdülési csekket, a munkába járási hozzájárulást, az egészségpénztári befizetéseket vagy az otthoni internet díjához adott munkáltatói kifizetést.

Az elszámolást megkönnyítő, a munkaadók és a munkavállalók számára is előnyös rendszer lényege, hogy egy kártyán elkülönítve kezeli a különféle cafeteriajuttatásokat, amelyek így a bonyolult jogszabályok ellenére is könnyen kezelhetők lesznek.

Adóköteles természetbeni juttatások helyett

2011. január 1-jétől megszűnt a „természetbeni juttatás” fogalma, helyette a kifizetőt terhelő adó mellett adható vagyoni értékkel kell a cégeknek megismerkedniük. Ilyen juttatásnak minősül a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezési és más hasonló szolgáltatás, a magáncélú telefonhasználat, a csoportos életbiztosítás, a reprezentáció és az üzleti vendéglátás adóköteles része, a reprezentációnak nem minősülő vendéglátás költsége – ha nem állapítható meg a juttatásban részesülő személyek által megszerzett bevétel összege –, a jogszabály alapján magánszemélyek részére ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás. Ezek után a kifizetőnek 46,04 százalékos közterhet kell fizetnie. Az új kormányzat részlegesen rehabilitálta a 2009-ben népszerű, de 2010-ben gyakorlatilag kiiktatott csekély értékű ajándékot, amely évente háromszor a minimálbér 10 százalékáig adható. A minimálbér 1 százalékát meg nem haladó értékű ajándék adását új, nevesített juttatási formaként vezették be, feltéve hogy a megajándékozott azonosító adatai a kifizető számára jóhiszemű eljárása ellenére sem ismertek.

Meghívó sajtóreggelire - Magyar Termék Nagydíj 2011. évi meghirdetése

EuroVelo, du nouveau depuis Bruxelles

ECF cherchait, et a trouvé, son responsable du projet EuroVelo, ou véloroutes européennes. Il s’agit du Hongrois Adàm Bodor, bien connu dans le milieu pour ses hautes qualités intellectuelles et relationnelles. Il a notamment été conseiller pour le vélo auprès du ministre hongrois de l'économie et des transports, et vice-président de ECF.

Il a désormais pour mission de coordonner l’avancement de ce résau européen de véloroutes ou itinéraires cyclables à grande distance. Il devra en outre, au nom de ECF, veiller au respect d’une qualité élevée sur l’ensemble des parcours, faire connaître ces projets aux décideurs, et promouvoir ces infrastructures auprès des futurs utilisateurs.

45 000 km sont considérés comme déjà existants (mais de qualité encore très inégale), sur un programme de 66 000 km. Deux des projets prioritaires se trouvent en France.

Un guide de qualité et une charte de signalisation sont déjà prêts, et disponibles depuis la page générale du site.

Une lettre périodique Eurovéloroute est désormais diffusée. Elle est en anglais. On peut la demander à Adàm Bodor, EuroVelo Manager.

Le nouveau vice-ministre hongrois en charge du tourisme, le Dr Endre Horváth, a récemment rendu visite à ECF, qui l'a félicité pour la part relativement importante de fonds européens pour le tourisme qui se voient alloués au vélo dans son pays (2%, contre 0,6% d'habitude). Le ministre a déclaré que le cyclotourisme était un bon moyen d'amorcer le changement culturel dans le domaine du transport. (source : ECF)

Les véloroutes sont créées par les autorités locales, mais y sont intéressés aussi les organisations à but non-lucratif comme divers professionnels, du tourisme notamment. L’association française des Départements cyclables adhère donc naturellement à ECF, aux côté de l’AF3V et de la FUB.

The Berlin International Economics Congress 2011

“The Berlin International Economics Congress 2011” is an international conference taking place over 4 days that will explore the future of Nation Branding, Tourism and International Investment in a Globalized World. The program will consist of lectures, seminars, workshops, interactive sessions and panel discussions that will feature leading figures from international economics & politics, academia, marketing, advertising, and civil society. Participants of the program will also have the opportunity to experience Berlin through a series of cultural and social activities.

The year 2011 represents an important opportunity to reflect on the growth and evolving nature of the inherently interlinked concepts of Nation Branding, Tourism and Foreign Investment. The process of globalization, increasing economic integration and interdependence between nation states, has brought with it an increase in the economic potential and importance of international investment and tourism. Many states now rely on Foreign Investment, and especially tourism, as a major sector of their economy. In order to attract this international attention and tap in to the tourism market, states have increasingly employed Nation Branding, hoping to promote a positive image of their state to the international community.

This conference will therefore seek to explore the challenges and opportunities that states face in attracting international investment and developing their tourism sector, by utilizing perspectives and dimensions not only from the field of economics, but also from international politics, culture, civil society and the private sector.

Brambilla alla Bit: strategie per il turismo nazionale ed etico

Codice Turismo, Brambilla: accetteremo consigli operatori

E oggi il ministro sarà tra i protagonisti della giornata di apertura della Bit di Milano

Codice Turismo, Brambilla: accetteremo consigli operatori

Entra nel vivo l'iter parlamentare del Codice del Turismo. Michela Vittoria Brambilla, ministro del Turismo, ha esposto alla commissione X del Senato i contenuti dello schema di decreto legislativo con il Codice e le norme di attuazione della direttiva CE sui contratti di multiproprietà, approvato in via preliminare dal consiglio dei ministri il 7 ottobre scorso. Durante l'intervento, il ministro ha ricordato tra l'altro che alle associazioni di categoria, da ultimo in un incontro che si è tenuto al ministero lunedì scorso, "è già stata rappresentata la piena disponibilità ad accogliere i loro suggerimenti sul Codice del Turismo, salvo quelli che trovano formale ostacolo nella normativa comunitaria. Di questa posizione del governo - conclude il ministro - auspico che la commissione tenga conto, se deciderà di audire, e noi ne saremmo ben lieti, i rappresentanti degli operatori del settore".

Oggi, intanto, il ministro prenderà parte alla giornata inaugurale della Bit di Milano, con il consueto taglio del nastro alla Fiera di Rho alle 10.30. Dopo la conferenza di apertura su "Nuove politiche europee del turismo: quali opportunità per l'Italia?", alle 12 il ministro sarà presente allo 'Stand Italia', location avveniristica costituita da una struttura modulare e polifunzionale che rappresenta lo spazio istituzionale del ministero del Turismo in fiera. Sarà questo il momento clou della prima giornata, nel corso del quale Brambilla potrà fare il punto sul turismo in Italia ed illustrare ai giornalisti le importanti iniziative e strategie messe in campo da un comparto così strategico per l'economia del paese. Alle 14.30, presso la Sala Martini, interverrà al convegno "Turismo etico e partecipazione" - "Dobbiamo diventare il cambiamento che vogliamo vedere" (Mahatma Gandhi). Nel corso dell'incontro, che prevede la partecipazione di Zoltan Somogyi, direttore esecutivo dell'Organizzazione Mondiale del Turismo, di Antonio Tajani, vice presidente della Commissione Europea, e di Endre Horvath, sottosegretario di Stato allo Sviluppo economico, Presidenza ungherese dell'Unione Europea, verranno illustrate priorità ed azioni in materia di etica del turismo, messe in campo dalla presidenza italiana dell'Omt.

Széchenyi-cafeteria: sokat várunk, keveset tudunk

A kedvezményes adózás biztos, minden más még bizonytalan a pihenőkártyával kapcsolatban. A kormányrendelet jó ideje késik, az utazási szakma ugyanakkor nagyon várná a konstrukció elindítását. Csak remélni lehet, hogy már nem lesz késő

Az üdülési csekk és a Széchenyi Pihenő Kártya akár egyszerre is adható kedvezményes javadalmazási formák, ugyanis jogszabály a párhuzamosan történő juttatásukat nem zárja ki - mondta a Privátbankár.hu kérdésére Szolnoki Béla, a BDO Magyarország adótanácsadó partnere. Mindkettő béren kívüli juttatásnak minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatárzott összeghatárig - tette hozzá a szakember. A Széchenyi Pihenő Kártya összesen évi 300 ezer forintig adható a munkavállalóknak, az üdülési csekket pedig a munkáltató a munkavállalónak személyenként legfeljebb a minimálbér összegéig (jelenleg 78.000 Ft) adhatja egy évben. Utóbbi ugyanakkor a munkavállaló közeli hozzátartozói személyére való tekintettel is nyújtható, tehát egy négytagú család esetében máris a Széchenyi Pihenő Kártyával adható összegnél járunk.

Fontos tudni, hogy mindkét javadalmazási forma 16 százalékos adókulcs alá esik. Ezekre is vonatkozik ugyanakkor az 1,19-es bruttósítási szorzó, vagyis tulajdonképpen 19,04 százalékos közteherről beszélhetünk - teszi hozzá Szolnoki Béla. Amennyiben a tényleges összeg a fenti korlátokat meghaladja, az szja mellett eho is fizetendő a béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyéb formákhoz hasonlóan - valószínű tehát hogy a juttatók vagy alatta maradnak a meghatározott kereteknek, vagy pont kihasználják majd azokat. Fontos tudni még, hogy a kedvezményes összeghatár több juttatótól származóan is együttvéve értendő, vagyis egy olyan alkalmazott, aki két helyen is dolgozik, nem kaphat mindkét állása után egyszerre 300 ezer forintnyi pihenőkártyára utalt juttatást.

Korábbi tájékoztatás szerint a kártya az üdülési szezonban, 2011. nyarától lesz használható szálláshely és egészségmegőrző szolgáltatások, valamint vendéglátóipari fogyasztás igénybevételére. A kártyát elfogadó helyeket 1,5 százalékkal terhelik majd, amelyből a rendszer üzemeltetését fedezik. A rendszer működéséről és a kártyáról mást ugyanakkor továbbra sem lehet tudni, így például azt sem, hogy lesz -e bármi megkötés a pihenőkártyán lévő összeg felhasználhatósági idejével kapcsolatban. Összehasonlításképp: az üdülési csekknél a kiállított csekk a gyártástól számított egy évig használható fel. Igaz, ezt kompenzálja, hogy felhasználhatósági köre jóval bővebb annál, ami a pihenőkártyával kapcsolatban jelenleg tudható (szállás, egészségmegőrzés és vendéglátás mellett a csekk többek közt utazásra, fürdőre/uszodára, mozira, állatkertre, utasbiztosításra is fordítható).

November végén még arról szóltak a hírek, hogy a rendszer kiépítése, a kártyakibocsátó kiválasztása és az elfogadó helyek meghatározása 3-4 hónapot vehet igénybe és hamarosan megjelenik a részleteket tisztázó kormányrendelet is. A megjelölt intervallum ugyanakkor lassan lejár és a vonatkozó kormányrendelet sem született meg azóta sem. A Privátbankár.hu megkereste a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztályát, hogy megtudjuk, milyen munkafázisban van jelenleg a kormányrendelet, illetve a pihenőkártya elindulását követően várható-e bármi változás az üdülési csekk rendszerében, a szaktárca azonban csak későbbre ígért tájékoztatást. Egyelőre nem tudható tehát, hogy csak ideiglenesen fut-e együtt az üdülési csekk és a Széchenyi Pihenő Kártya, vagy a két rendszer a jövőben is egymás mellett fog-e működni, ha igen, akkor milyen "munkamegosztásban".

A várakozások ugyanakkor meglehetősen nagyok. Horváth Endre, a szaktárca gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár novemberben úgy nyilatkozott, hogy a tízéves turisztikai terv céljait figyelembe véve dolgozzák ki a nyáron élesedő Széchenyi Pihenő Kártya-projekt részleteit. Horváth Endre ekkor úgy vélte: a kártya 30-34%-os keresletnövekedést ígér a piacon.

Molnár Gabriella a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke december végén szintén azon a véleményen volt, hogy a jövő szezonra tervezett, új cafeteria-elemként bevezetendő Széchenyi Pihenő Kártya mindenképpen pozitívan befolyásolja majd a belföldi utazási forgalmat.

A kártya mielőbbi indítása azért is lenne - szó szerint - létfontosságú, mert szakmai vélemények szerint az alapanyagárak további emelkedése, a fizetőképes kereslet csökkenése és az erősödő forint maga alá temetheti a hazai vendéglátóipart. Sternócky Balázs, a siófoki Hotel Azúr értékesítési és marketingigazgatója a Napi Gazdaságnak nemrég nyilatkozva elmondta: különösen ebben a helyzetben nagyon sokat várnak a Széchenyi pihenőkártyától, ám egyelőre nem tudni, mit hoz majd a konstrukció a konyhára.

A késlekedés pedig kihathat akár a kártya ezévi sikerére is, hiszen a K&H december elején végzett felmérés szerint - nyilván az információhiány miatt - a Széchenyi Pihenő Kártya egyelőre nem váltott ki túl nagy reakciót a kkv-k körében, hiszen csupán 1 százalékuk jelölte meg választott juttatási formaként. Ez alapján könnyen elképzelhető, hogy ott, ahol már az év elején dönteni kell(ett) a cafeteria összetételéről, az üdülési csekket választották helyette, vagy - és az ágazat számára ez lenne a rosszabb hír - teljesen más juttatást jelöltek meg.