2014. január 27., hétfő

Több százan a KJF-es nyílt napon

http://www.kodolanyi.hu/kv/cikk/tobb-szazan-a-kjf-es-nyilt-napon-184

Megnézték a stúdiókat, beszélgettek a tanárokkal
Nyílt nap dömpinggel indult az idei felvételi kampány is; ezekben a hetekben a felsőoktatási intézményekben sorra szervezik a tájékoztató programokat a továbbtanuló középiskolások számára. 
Az egyetemek, főiskolák által szervezett programokon nem csak az intézménnyel és az ott folyó oktatással ismerkedhetnek meg a pályaválasztás előtt álló fiatalok, hanem lehetőségük nyílik tájékozódni mindarról, amiről nem olvashatnak a felvételi tájékoztatóban, pedig az adott intézményt vonzóvá teheti számukra.
Felsőoktatásban dolgozóként jó ideig magam is azt gondoltam, hogy a középiskolások elsősorban jó bulinak tartják a nyílt napokat, amelyekre osztálytársaikkal együtt, barátaikkal, barátnőikkel érkeznek, és ahonnan ráadásul igazolással távozhatnak. Kétségkívüli tény, hogy akadnak ilyen esetek is, ám legtöbbjük nagyon is igényli a nyílt napok nyújtotta tájékozódási lehetőséget.
Több százan érkeztek a KJF-en pénteken megtartott nyílt napra is; a budapesti és a székesfehérvári oktatási helyszíneken egyaránt tájékozódhattak a válaszható szakokról, külföldön eltölthető tanulmányi időről, ösztöndíjakról, diákéletről és megismerkedhettek az egyes szakokon tanító tanárokkal.
Dr. Szabó Péter rektor a főiskola képzési palettájának részletes bemutatásával indította a pénteki programot Budapesten, majd Horváti Éva, a KJF Nemzetközi Képzési és Szolgáltató Központjának igazgatója többek között a külföldi ösztöndíj-lehetőségeket vázolta az érdeklődőknek. Oszvalcsek Robin HÖK-elnök tájékoztatóját is nagy érdeklődés övezte, ami igaz dr. Varga Gusztáv diákhitellel kapcsolatos információira is.
A nagyelőadóban megtartott közös programot követően szakonként tartottak tájékoztatókat a tanárok, tanszékvezetők.
Ezeken a szűkebb körű programokon mód nyílt arra, hogy részletekbe menően megismerkedhessenek a fiatalok a képzéssel, az egyes szakokon rendelkezésre álló különleges lehetőségekkel.
Köztudott, hogy a Kodolányi János Főiskola kiemelt hangsúlyt helyez a gyakorlati képzésre is, és ehhez igyekeznek igazítani az infrastrukturális feltételeket. Például jól felszerelt rádió- és televízió stúdiókban gyakorolhatnak a kommunikáció és médiatudomány szakosok, és néhány hónappal ezelőtt adták át a barista oktatótermet a turizmus és vendéglátás szakosok számára. A főiskola internetes hírportálja – a Kodolányisok Világa - pedig virtuális teret biztosít bármely szakon tanuló hallgatónak, hogy a jól sikerült cikkeik, írásaik megjelenhessenek.
Mindezek után érdemes számba venni a KJF-en folyó képzéseket: az alapszakokra jelentkezők andragógia, anglisztika, előadóművészet, gazdálkodási és menedzsment, kommunikáció és médiatudomány, nemzetközi tanulmányok, pedagógia, szociális munka, történelem és turizmus-vendéglátás  szakok között választhatnak. Hat mesterszak is várja a Kodolányi főiskolát választó jelentkezőket, inkluzív nevelés, minőségfejlesztés és multikulturális nevelés tanárszakok indulnak, továbbá nemzetközi tanulmányok, turizmus-vendéglátás és vállalkozásfejlesztés MA-szakokra lehet jelentkezni.
A felsőfokú szakképzést választóknak is számos lehetőséget kínál a KJF: gazdálkodási és menedzsment, szociális és ifjúsági munka, kommunikáció és média, televíziós műsorkészítő és turizmus-vendéglátás képzésekre várják a jelentkezőket.
Végezetül néhány adat, amelyek jelzik a felvételizők gondolkodását, határozott elképzeléseiket vagy bizonytalankodásaikat, és amelyek egyben alátámasztják a nyílt napok létjogosultságát. 
A felvételizők alig 23%-a készül legalább egy éve tudatosan a választott pályára, 43%-uk pedig tanulmányi idejük legalább egy részét külföldön szeretné folytatni. A felvételi előtt álló diákok 32%-a egyelőre még nem döntött arról, hogy hova jelentkezzen.
A diákok 24 %-a  a képzési terület elismertsége, 20 %-a pedig a megszerezhető diploma munkaerő-piaci értéke alapján dönt. A hirdetések, reklámok befolyásolják őket a legkevésbé (2%). 
Kép és szöveg: Virágh Ildikó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése