2012. február 28., kedd

Még egy nap: 10 ezer forintból nyaralhat a család

http://mno.hu/gazdasag/meg-egy-nap-10-ezer-forintbol-nyaralhat-a-csalad-1055573
BL
Forrás: MTI
2012. február 28., kedd 16:19

Szerdán még postára lehet adni az Erzsébet-program keretében indított szociális üdülési program pályázatait. A fogyatékosok, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok, valamint a szociális- és gyermekjóléti intézményekben dolgozók 40 ezer forintos névre szóló üdülési szolgáltatást kaphatnak 10 ezer forint önrész vállalása mellett.

A négy kategóriában meghirdetett, mintegy 2 milliárd forintos program keretében 73 ezren pihenhetnek majd kedvezményesen állami üdülőkben – például Siófokon, Balatonszemesen, Tihanyban, Sopronban vagy a Mátrában.

Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke korábban a fogyatékosokat képviselő szervezeteket külön is arra biztatta, minél több tagjuk nyújtson be pályázatot, mert több olyan üdülő is van, amelynek legalább egy része akadálymentesített, így alkalmas például a mozgássérültek vagy a vakok és gyengén látók számára is.

A pályázat normatív, vagyis ha valaki megfelel a feltételeknek, megkapja a támogatást – legalábbis a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig. A támogatás összege 40 ezer forint, ehhez az érintetteknek 10 ezer forint önrészt kell vállalniuk. A fogyatékosokat kísérők 20 ezer forintos támogatásához pedig 5 ezer forintos önrészre van szükség. A fogyatékosok pályázatainak elbírálásnál előnyt élveznek azok, akiknek a havi járandóságuk kevesebb mint 120 ezer forint, de az ennél magasabb összeg sem kizáró ok.

A pályázati kiírás részletei megtalálhatók a www.erzsebetprogram.hu internetes oldalon, továbbá tájékoztatást lehet kérni a 06-1/371-3242-es telefonon. Az Erzsébet-program lényege, hogy – a kormány döntése értelmében – az Erzsébet-utalványok forgalmazásából befolyó összeget szociális üdültetésre fordítják. Az alapítvány a támogatásokat névre szóló üdülési szolgáltatás formájában, több választási lehetőséget kínálva, állami üdülőkben biztosítja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése