2011. március 19., szombat

MÁRIÁTÓL - MÁRIÁIG

http://www.mariapocs.hu/index.php?view=article&id=108:mut&format=pdf
2011. március 17. csütörtök, 09:48
Tisztelt Polgármester Asszony, Polgármester Úr, Máriapócsot Csíksomlyóval és Mariazellel összekötő zarándokútvonal - menti települések vezetői,
a Zarándok és turistaút érintettjei, érdekeltjei!
Nagy tisztelettel és még nagyobb szeretettel meghívjuk Önt,
a „Nemzet Szentélyébe, az Európa hírű búcsújáró kegyhelyre, Máriapócs városába

2011.április 27.-29.-ig
a „MÁRIÁTÓL - MÁRIÁIG”
Máriapócsot Csíksomlyóval és Mariazellel összekötő
zarándokútvonal menti településvezetők nemzetközi találkozójára.
A tervezett program távoli előzménye, hogy a szervezők bekapcsolódtak, egy Mariazelltől, Máriapócson keresztül Csíksomlyóig megvalósítandó zarándok és túraútvonal kialakításába, amely a Szűz Máriához kapcsolódó kegyhelyeket, emlékeket fűz fel, Ausztrián, Magyarországon és Románián keresztül, mintegy 1400 km hosszúságban.

A Mária Út olyan településeket is érint, amelyek egyéb vonzerő hiányában eddig nem fogadtak turistákat. Jellemzően gyalogosan bejárt útvonal napi távjai szükségessé teszi, szállás és kapcsolódó szolgáltatások igénybevételét.
Így minden egyes érintett településen, a helyi gazdaságfejlesztés szempontjából ez, egy óriási, és kiaknázásra váró lehetőség. Ráadásul az Út magában foglalja a hungarikumjaink, a vallási-, öko-, kulturális- és egészség vonzerők feltárását, a helyi értékek bemutatását.

Máriapócs város önkormányzata kezdeményezésével az Észak Alföldi régióban konzorcium jött létre azon önkormányzatok összefogásával, akik felismerték, hogy a Zarándok Út, a vallási turizmus húzóprojektje lehet a közép-európai térségben.
Ezen összefogást is szeretnénk népszerűsíteni, hogy a későbbiekben elősegítsük az Út menti Önkormányzati Társulás létrehozását.

Az önkormányzatok polgármesterei, vezetői, képviselői mellett várjuk a turisztikával, a zarándokúttal foglalkozó munkatársak, ügyintézők és helyi civil szervezetek szervezőinek részvételét is a találkozón, hogy a mellékelt programtervezetben foglaltak szerint minél sokoldalúbb, és alaposabb információt kaphassanak ezen, vagy hasonló turisztikai projektjeik megvalósításához szükséges forrásokról is.

A programon való részvétel ingyenes, kérjük, hogy előzetesen március 31.-ig emailbe, ( pocskegyhely@gmail.com; kovjanek@gmail.com) jelezze érdeklődését, részvételi szándékát, hogy a regisztrációs lapot, és a végleges programot megküldhessük.
Máriapócs, 2011-03-16
A találkozás, és a lehetséges együttműködés reményében tisztelettel:

Papp Bertalan Kapin István Kovács János
Máriapócs Város polgármestere Máriapócs Kegyhely igazgatója IGFK elnöke

Előzetes Programterv
Időpont
Tervezett program
Közreműködők

2011.04.27.-án
(szerda)
14.00.-óráig
Érkezés,
szálláselfoglalás,
regisztráció.
Máriapócs Zarándokház;
Pócsi Mária, a Nyírség és
a Hungaricum Vendégház
14.00. - 14.30.
Hivatalos megnyitó,
a résztvevőket köszöntése,
Máriapócs bemutatása
Kapin István
Máriapócs Kegyhely igazgatója Papp Bertalan
Máriapócs polgármestere
14.30. - 15.00.
Csíksomlyó a legnagyobb magyar katolikus búcsújáróhely a Székelyföld szívében
Ráduly Róbert
Csíkszereda
polgármestere
15.00. - 15.20.
A Mária Út kiépítése,
és népszerűsítése
Erdélyben
Péterfi Attila Csongor
Gyulafehérvári
Caritas igazgatója
15.20. – 15.40.
Szakrális erőterek,
Csíksomlyó – Máriapócs
és az „Isteni brand”
Dr. Szakács Ferenc Sándor
teológiai tudományok doktora Felnőttképzési Kp. igazgatója
15.40. – 16.00.
Az Út Erdélyi szakaszának kijelöléséről, kiépítéséről
Erdélyi Kárpát Egyesület
(Szervezés alatt)
16.00. -16.30.
Mariazell
Európa egyik legismertebb zarándokhelye
Mariazell
(Szervezés alatt)
16.30. - 17.00.
A vallás szerepe
a turizmusban és a vidékfejlesztésben
Szászfalvi László
Közig. és Igazságügyi Minisztérium
államtitkár (Szervezés alatt)
17.00 – 17.30.
Visszatekintése az első zarándoklatra
Bencsik János
klíma és energiaügyért felelős
államtitkár (Szervezés alatt)
17.30 - 18.00.
Zarándokúton
László Dániel
festőművész kiállítás megnyitása
18.00. - órától
„Nyírségi ízek”
Vacsora Zsindelyes pálinkák bemutatásával, és kóstolásával.
Kötetlen ismerkedés,
„névjegykártya és prospektus csere”

2011. 04.28.-án
(csütörtök)
9.00.- 9.30.
„Szülőföldem Máriapócs”
Komiszár János
festőművész kiállításának
megnyitása
9.30. - 10.00.
A Nagy Szent Bazil rendi kolostor, és a múzeum megtekintése
P. Szocska A. Ábel
OSBM tartományfőnök
10.00. - 11.00.
„Hit és Egészség” európai uniós program keretében felújított
Bazilika meglátogatása
Kapin István
Kegyhely Igazgatója
11.00. - 11.30.
„Máriától – Máriáig”
zarándokutak
Kocsis Fülöp
Hajdúdorogi görög katolikus megyéspüspök
11.30. - 12.00.
Pannonhalmi Bencés Főapátság
turisztikai vonzerő fejlesztési programjai
Pannonhalmi
Bencés Főapátság
(szervezés alatt)
12.00.-tól
Ebéd
13.00.-tól
A délutáni
szakmai programok
megnyitása
Seszták Oszkár
Szabolcs Szatmár Bereg megyei közgyűlés elnöke
13.15. – 14.00.
Turisztikai
pályázati lehetőségek,
az Új Széchényi Tervben
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
(szervezés alatt)
14.00. – 14.30.
Állami szerepvállalás a turizmusban – vallási turizmusban
Nemzetgazdasági Minisztérium
Dr. Horváth Endre gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár
(szervezés alatt)
15.00.-15.30
Hungarikumok és az Út
Lezsák Sándor
Magyar Országgyűlés alelnöke
15.30.- 16.00.
Települési kapcsolatok kialakításának
forrásairól
Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság (szervezés alatt)
16.30.-tól
a Tájékoztató az Út menti Önkormányzati Társulásról,
Fórum
Kiss Béla
Máriapócs Város Jegyzője
18.00.-tól
Vacsora
19.00.-órától
Máriapócs Hírnökeként az
El Caminon könyvbemutató,
és fotókiállítás megnyitása
Együtt a „banda”
Talán Teátrum műsorával és borkóstolásával egybekötve.
Dr. Vinnai Győző
Sz.Sz.B. megyei
kormányhivatal vezetője
(szervezés alatt)
Kovács János Iránytű Gazdaságfejlesztő Klub elnöke
2011. 04.29.-án
(péntek)
9.00.- 12.00
Nyírbátori kirándulás
„Hit és Egészség”
nyírbátori projekt „eredményeinek”
megtekintése
12.00-órától
Programértékelés.
Sajtótájékoztató
Ebéd

A rendezvény főszervezője: a Máriapócsért Alapítvány.
Közreműködő partnerek: Máriapócs Város Önkormányzata; Máriapócs Kegyhely; Iránytű Gazdaságfejlesztő Klub.
A programokon való részvétel, a szállás, étkezés térítésmentes.
Kérjük, hogy előzetesen március 25.-ig emailbe, ( pocskegyhely@gmail.com; kovjanek@gmail.com) jelezze érdeklődését, részvételi szándékát, hogy a regisztrációs lapot, és a végleges programot megküldhessük.

Máriapócs, 2011-03-16
A találkozás, és a lehetséges együttműködés reményében tisztelettel:

Papp Bertalan Kapin István Kovács János
Máriapócs Város polgármestere Máriapócs Kegyhely igazgatója IGFK elnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése