2010. december 29., szerda

Tényleges az összefogás, felpöröghet a magyar turizmus

Elindult az összefogás a turizmus szereplői között, ami a versenyképesség javulásának alapja, egyben ez alapozhatja meg a foglalkoztatás bővülését is az ágazatban – mondta dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

A helyettes államtitkár elmondta: eddig összesen 34, az önkormányzatok és a vállalkozások összefogásán alapuló turisztikai desztináció menedzsment (TDM-) szervezet jött létre, és csupán 2 térségi TDM. Január 15-től összesen 4,7 milliárd forint áll rendelkezésre TDM-szervezet fejlesztésére. A regisztráció december 15-én indult el.

Horváth Endre szerint korábban a helyi összefogás hiánya jelentett gondot, most azonban változás érzékelhető. Egyre több térségből jeleznek szándékot helyi márka kialakítására, amelyhez elengedhetetlen a különböző szolgáltatók, szervezetek, önkormányzatok összefogása. A helyettes államtitkár kiemelte: az idén hozott intézkedésekkel igyekeztek megteremteni az összefogás lehetőségét, jövőre pedig már előrelépést várnak ezen a területen is.

Példaként említette a Balatoni Fejlesztési Tanácsot, amely a következő 10 évre szóló stratégiája alapján hamarosan éves intézkedési tervet dolgoz ki. Horváth Endre véleménye az, hogy a válsággal átrendeződik a piac, amelyet ki kell használnia Magyarországnak. Mint mondta, a jövő szezonban bevezetik a Széchenyi-pihenőkártyát. Az üdülési csekket ma már nem csak szálláshely-szolgáltatásra, vendéglátásra lehet igénybe venni. Céljuk, hogy olyan helyen avatkozzanak be, ahol valóban tovagyűrűző hatás alakul ki. A Széchenyi-pihenőkártyát pedig valóban csak pihenésre lehet majd felhasználni. A két termék párhuzamosan működik majd egy ideig.

Kiemelte, hogy jövőre bővül a nemzeti turisztikai marketingre fordítható keret, ez a szakmai szervezetek szerint fontos előrelépés. A parlament jóváhagyta a Turisztikai Célelőirányzat (TC) 8,7 milliárdos keretösszegét, így jövőre mintegy 6,5 milliárd forinttal gazdálkodhat a Magyar Turizmus Zrt. A társaság az idén 5,6 milliárd forintot kapott a működéséhez.

Horváth Endre elmondta, hogy egy nagy befogadóképességű, 4000-6000 fős kongresszusi központ létrehozásán dolgoznak. A Magyar Turizmus Zrt. feltérképezte, hogy a jövőben hány még le nem kötött kongresszust terveznek. Jelenleg azt készítik elő, hogy a leendő központ ezt hogyan, hol elégítse ki. Leszögezte: 2013–2014-re lesz ilyen kongresszusi központ.

„A Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy az ágazat működése folyamatos, fenntartható legyen, s az intézkedések hatására a látogatók életminősége mellett a szolgáltatók és a hazai lakosság életminősége is javuljon” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

(MTI)

http://mno.hu/portal/756084

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése