2010. december 2., csütörtök

Pozitív ígéretek a szállodás szakmának

A csaknem száz szálloda részvételével december 1-jén és 2-án, nagy sikerrel lezajlott MSZSZ értékesítési szeminárium után december 2-án délután a plenáris üléssel hivatalosan is megkezdődött a Magyar Szállodaszövetség 34. közgyűlése Sümegen, a Hotel Kapitány Wellness-ben. Az eseményen a házigazda Papp Imre várkapitány és Rátosi Ferenc polgármester köszöntőjét követően Horváth Endre gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár számolt be a szállodás szakmának az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) részleteiről és az egyéb, aktuális szakmai ügyekről.

Mint mondta, az ÚSZT napokon belül véglegessé válik, kidolgozásával párhuzamosan folyamatosak voltak az egyeztetések az MSZSZ-szel is. A január 15-én megjelenő pályázatok elsősorban nem mennyiségi, hanem minőségi fejlesztéseket részesítenek majd előnyben, s a szálláshely-fejlesztések mellett lesznek pályázati lehetőségek a vendéglátás számára is, az egészségipar céljaival összhangban. Az ÚSZT keretében, melynek anyagi hátterét az uniós pénzek jelentik, összességében 120 milliárd forint jut majd turizmusra.
Horváth Endre kiemelte: meg van a szándék a régóta várt, nagy befogadóképességű kongresszusi központ létrehozására is, igény szerint erre is hajlandó a kormányzat pályázati forrásokat rendelkezésre bocsátani. A politikus szólt az Országmárka Tanács tevékenységéről, melynek fókuszában az országkép márkázása áll a „föld alatti vízkincs” motívum mentén, s azt ígérte, 2011 végére elkészül a Turizmus Törvény is.
A távoli célokat kiemelve a korábban már elhangzott perspektívákat vázolta: 10 év alatt szeretnék a turizmus nemzetgazdaságban játszott szerepét és az ágazatban dolgozók létszámát is duplájára növelni, továbbá - a Gyógyító Magyarország koncepció mentén – hazánkat Európa gyógyturisztikai központjává fejleszteni.

http://www.turizmuslight.com/cikk/index/5/10002/turizmus_hirek/8317

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése