2011. április 1., péntek

Gödöllői viszály a TDM-ért

Bő másfél évtizede egy sem volt, rövidesen viszont akár kettő is lehet olyan turisztikai egyesületből, ami a Gödöllő nevet viseli. Hogy az új helyzet segíti-e a két szervezet munkáját, vagy inkább hátráltatja azt, egyelőre nem tudni. Látszólag örülni kellene, hogy városunk idegenforgalmi kínálatát többen is menedzselik majd, ám a képlet mégsem olyan egyszerű…

A Gödöllő és Környéke Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) 1996-ban alakult. Életre hívásánál ott bábáskodott a gödöllői önkormányzat is. Teltek múltak az évek, mígnem elérkeztünk 2007 tavaszához, amikor a helyi településvezetés többsége úgy határozott, hogy kilép az egyesületből. A döntést elsősorban azzal indokolták, hogy más formában és más szereplőkkel, ezáltal hatékonyabban kívánják ellátni a turizmussal, pontosabban a gödöllői attrakciók népszerűsítésével kapcsolatos teendőket. Gémesi György és lokálpatrióta klubos képviselői a többcélú kistérségi társulásban látták a megoldást, ami – utólag megvallva – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Némiképp pikánssá tette a gödöllői önkormányzat kiválását, hogy ezt jelentős mértékű tagdíj-hátralék felhalmozásával tette. 2006-ra 1.395.020 forintos, 2007-re pedig 1.051.908 forintos sarat hagyott maga után. Az időközben Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület névre keresztelt szervezet illetékesei nem hagyták annyiban a dolgot, és pert varrtak a helyi önkormányzat nyakába.

A több évig elhúzódott jogi procedúra végére 2009 november elején került pont, amikor megszületett a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete. Ebből egyértelműen kiderült, hogy az önkormányzat nem bújhat ki a tartozás rendezése alól, mi több, azt 700 ezer forintot meghaladó mértékű kamattal növelve kellett megtérítenie. Természetesen, a gödöllői költségvetés kárára.

A pénznél maradva, nem hagyható figyelmen kívül, hogy hazánk uniós tagsága révén a turisztikai területére is jut támogatás. A dotáció elnyerését megalapozó feltételek és előírások azonban, ha úgy tetszik, szigorúak. Szakzsargonnal élve, Turisztikai Desztinációs Menedzsmentnek (TDM) hívják azt a lehetőséget, ami uniós támogatást élvezhet.

Két évvel ezelőtt mind a GKRTE, mind a városvezetés pályázatot nyújtott be a turisztikai szereplőket a gödöllői fogadóterületen összekapcsoló hálózat létrehozása érdekében.

A „duplázás” azonban nem érte el célját. Sőt! Az akkori önkormányzati minisztérium szakállamtitkára – utalva az érintettek közötti párbeszéd szükségességére – arról tájékoztatta a feleket, hogy az alulról építkező rendszerben nincs és nem is lesz mód párhuzamos szervezetek dotációjára.

Együttműködéshez vezető dialógus azóta sem alakult ki. Pedig a GKRTE vezetői az elmúlt években többször is kezdeményezték a megegyezést. Eredménytelenül…

Pályázni – május végéig – ismét lehet. A tét mintegy 50 millió forint elnyerése. A gödöllői képviselőtestület tagjai március 24-én 12 igen szavazattal és 2 tartózkodással elhatározták, hogy alapítóként vesznek részt a Gödöllői Turisztikai Egyesület (GTE) létrehozásában. Abban is egyetértettek, hogy szervezet induljon a helyi és térségi TDM létrejöttét és fejlesztését támogató pályázaton. Gémesit felhatalmazták az alapszabály aláírására, illetve a benyújtandó pályázathoz szükséges önkormányzati kötelezettségek vállalására.

A napirend tárgyalása során elhangzott, hogy városvezetés a helyi TDM-re helyezi a hangsúlyt, ám az újonnan alakuló egyesületnek lesznek a település határán kívüli támogatói is. Olyanok, akik tevékenysége hatással van Gödöllő idegenforgalmi életére. Igen ám, de ezek a vállalkozások szinte mindegyike tagja a térség turizmusát koordináló GKRTE-nek is, amely nem mondott le a TDM-rendszer működtetéséről és az ehhez elnyerhető támogatásról.

Ezt látszik alátámasztani, hogy a 15 éves egyesület április 13-i, jubileumi közgyűlésén meghívott előadóként részt vesz dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára. A szakpolitikus a tárca turisztikai szakállamtitkárságának a hazai TDM szervezetfejlesztés teljes körű megvalósítása érdekében elképzelt célkitűzéseiről és feladatairól szól a jelenlévőkhöz.

http://godolloi-hirek.hu/hirek/godolloi-viszaly-a-tdm-ert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése