Az első Kapuvári Böllérmáj Fesztivál nyertes csapata a Monako cukrászda szakácsai lettek, akik a szombati nap legfinomabb máját készítették és a zsűri szerint a legszínvonalasabb terítéket is szolgáltatták. A Győr-Moson-Sopron megyei városban ismét hagyományt teremtettek.
Dr. Havasiné dr. Orbán Mária, a Győri Ítélőtábla elnöke nyitotta meg az első kapuvári Böllérmáj Fesztivált, majd dr. Horváth Endre turizmusért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a csapatokat és az érdeklődőket.
A versenyen tizenöt csapat mérettette meg magát a Bezovics Judit, Horváth Zsolt, Budai Imre és Mészáros Sándor által alkotott zsűri előtt. A rendezvénysátorban a verseny mellett folyamatosan főzték a böllérmájat, a környék étvágya szinte kielégíthetetlen volt. Állandó, hosszú sor állt mind a csapatok, mind a nagy pult előtt.
A szervezők úgy vélik, a jó hangulatú rendezvényt jövőre is meg kell szervezni, akár a mostaninál nagyobb helyszínen - írta a kisalfold.hu
2011. február 14., hétfő
2011. február 12., szombat
Convegno internazionale Turismo etico e partecipazione
Giovedì 17 febbraio 2011, alle ore 14.00, nell’ambito della Borsa Internazionale del Turismo di Milano, si svolgerà il convegno internazionale Turismo etico e partecipazione “Dobbiamo diventare il cambiamento che vogliamo vedere” (Mahatma Gandhi). Priorità ed azioni della presidenza italiana all’OMT.
L’incontro è promosso dal Dipartimento per lo Sviluppo e la Competitività del Turismo, presso il quale è stato istituito nel 2008 il Segretariato Permanente del Comitato Mondiale di Etica del Turismo.
I lavori saranno aperti dal Ministro del Turismo Maria Vittoria Brambilla. Il Consigliere Caterina Cittadino, Capo Dipartimento per lo Sviluppo e la Competitività del Turismo modererà l'incontro che vede coinvolti il Dr. Zoltán Somogyi, Direttore esecutivo dell’Organizzazione Mondiale del Turismo; l'On. Antonio Tajani, Vice Presidente della Commissione Europea e il Dr. Endre Horváth, Sottosegretario di Stato allo Sviluppo Economico, Presidenza ungherese dell’Unione Europea.
Il convegno proseguirà con un approfondimeno: "Sette priorità per migliorare la qualità e innalzare l’offerta turistica" al quale interverranno il Dr. Bernabò Bocca, Presidente Confturismo-Confcommercio; Dr. Claudio Albonetti, Presidente Assoturismo-Confesercenti ed il Dr. Renzo Iorio, Vice Presidente Vicario Federturismo-Confindustria.

ETHICAL TOURISM AND PARTICIPATION
“Be the change you wish to see in the world” ( Mahatma Gandhi)
Priorities and Actions of the Italian Chairmanship of the UNWTO Executive Council
(BIT Milan, Sala Martini - 17 February 2011 – 2:00 p.m.)
Programme
OPENING
INTRODUCTORY REMARKS
· The Hon. Michela Vittoria Brambilla, Minister of Tourism: “ Priorities and actions of the Italian Chairmanship of the UNWTO Executive Council”
INTERVENTIONS
Moderator: Counsellor Caterina Cittadino, Head of the Department for the Development and Competitiveness of Tourism
· Dr. Zoltán Somogyi, UNWTO Executive Director: “How to promote Member States’ and Affiliate members’ participation in the evolution of tourism policies and the development of ethical tourism”
· The Hon.Antonio Tajani, Vice-President, European Commission: “Ethics and tourism development in Europe: the European Commission’s action”
· Dr. Endre Horváth, Deputy State Secretary for Economic Development, Hungarian Presidency of the EU: “Ethics and Tourism: the programme of the Hungarian Presidency of the EU”
FURTHER CONTRIBUTIONS
· “Seven priorities to improve the quality and enhance the tourism offer”
Replies by the Italian Tourism Sector Associations:
- Mr. Bernabò Bocca, President Confturismo-Confcommercio
- Mr. Claudio Albonetti, President Assoturismo-Confesercenti
- Mr. Renzo Iorio, Vice President Federturismo-Confindustria
CLOSING

Böllérmáj Fesztivál Kapuváron: hosszú sorban álltak az éhes emberek
A két órás adatok szerint a környék étvágya szinte kielégíthetetlen az első Böllérmáj Fesztiválon, Kapuváron.
14. 02 - A délben kezdődött versenyen tizenöt csapat méreti meg magát a Bezovics Judit, Horváth Zsolt, Budai Imre és Mészáros Sándor által alkotott zsűri előtt. A rendezvénysátorban a verseny mellett folyamatosan főzik a böllérmájat, a két órás adatok szerint a környék étvágya szinte kielégíthetetlen. Állandó, hosszú sor áll mind a csapatok, mind a nagy pult előtt.
11.30 - Dr. Havasiné dr. Orbán Mária nyitotta meg az első kapuvári Böllérmáj Fesztivált, majd dr. Horváth Endre turizmusért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a csapatokat és az érdeklődőket.
9.00 - Reggel kilenc órakor megkezdődött az első kapuvári Böllérmáj Fesztivál.
Az ország tizenöt településéről érkezett csapatok között megtalálhatók a ˝Bajai Jópofa Srácok˝, a székesfehérvári ˝Májerek˝, vagy akár a ˝Höveji Nyakleves˝ csapatai.
A nevezők átvették a böllérmáj alapanyagait és felkészülnek a déli sorsolásra. Ünnepélyes megnyitó fél tizenkettőkor.
Előzmények:
A Böllérmáj Fesztivált február 12-én rendezik Kapuváron, a Szent István király úti parkolóban. Részletes program keretes írásunkban.
Az idei évben, február 12-én rendezik meg először Kapuváron a Böllérmáj Fesztivált, amelynek névadója és egyben központi témája a múlt század hatvanas éveiben Kapuvár egyik étterméből, a Gulyás Csárdából hódító útjára indult legendás helyi étel.
Az idei rendezvényt a szervezők elmondása szerint egy "témaindító" eseménynek szánják, mivel hosszabb távon célul tűzték ki a böllérmáj, és persze más helyi gasztronómiai különlegességek népszerűsítését.
Az rendezvény fő eleme a Böllérmáj készítő csapatok versengése lesz. A versengés szakmai zsűri előtt zajlik, amelynek munkájában világbajnokságon aranyérmet szerző szakács ugyanúgy rész vesz, mint a helyi vendéglátásban több évtizedes tapasztalattal rendelkező vendéglős.
A rendezvényen részt vesz és a megnyitón hozzászól Nemzetgazdasági Minisztériumból dr. Horváth Endre turizmusért felelős helyettes államtitkár úr.
Szintén részt vesznek a rendezvényen az egykori Gulyás Csárda üzletvezetője, Orbán József lányai is, dr. Havasiné dr. Orbán Mária - a Győri Ítélőtábla elnöke - a család nevében köszönti a kezdeményezést.
A rendezvény helyszíne: Kapuvár, Szent István király u. parkolóban felállított rendezvénysátor.

2011. február 10., csütörtök
Böllérmáj Fesztivál - Szt. István út parkoló - 02.12.
A Böllérmáj Fesztivált február 12-én rendezik Kapuváron, a Szent István király úti parkolóban. Részletes program itt.
2011. február 9., szerda
Cycling Group Turns Other Cheek
http://www.divshare.com/download/launch/14013857-b64
Here's one I don't know WHAT to make of: The European Cycling Federation, last week snubbed by Budapest City Hall, which decided to renege on its commitment to host the ECF's 2013 Velo-City conference, is now showering the Hungarians with praise.
According to a Tuesday press release from the ECF, in its use of EU transport subsidies, Hungary spends about twice as much on cycling as the average country. My first question is, "Where's all the money going?" Maybe there are some fantastic cycling routes in the hinterland that I'm not aware of. But judging by the main ones, as in the government's self-declared top-priority routes -- the Eurovelo 6 and the circuit around Balaton -- the money has not yielded great results.
The second question is, "Why is the ECF showing Hungary with praise just now?" As I noted in my previous post, Budapest last year had won the honor of hosting the ECF's biannual conference, Velo-City, in 2013, but last Friday, the Tarlos administration renegged on the deal, citing an unspecified legal problem.
Then, just as the ECF scratched Budapest from the Velo-City conference page on its website, here comes a press release with the organisation's president, Bernie Ensink (right in photo), shaking the hand of Hungarian Tourism Minister Endre Horvath (sorry: Doctor Endre Horvath -- other guy in photo), and a message congratulating him on Hungary's outstanding record on cycling spending.
Of course, we have to recognise that Budapest City Hall IS NOT the Hungarian government (even if they're both run by the same party). At any rate, it sure seems sporting of the ECF. It can't be a small effort to identify a host city for an event as huge as Velo-City (400-500 guests, EUR 400,000 cost). At present, according to ECF's site, the host application process is reopened and starting from square one. Maybe ECF is hoping the public kudos they've bestowed on the Hungarian government will inspire Budapest City Hall to rethink its withdrawal from such a prestigious cycling event.
Posted by Greg Spencer at 7:29 PM

Böllérmáj Fesztivál Kapuváron
A Böllérmáj Fesztivált február 12-én rendezik Kapuváron, a Szent István király úti parkolóban. Részletes program itt.
Az idei évben, február 12-én rendezik meg először Kapuváron a Böllérmáj Fesztivált, amelynek névadója és egyben központi témája a múlt század hatvanas éveiben Kapuvár egyik étterméből, a Gulyás Csárdából hódító útjára indult legendás helyi étel.
Az idei rendezvényt a szervezők elmondása szerint egy "témaindító" eseménynek szánják, mivel hosszabb távon célul tűzték ki a böllérmáj, és persze más helyi gasztronómiai különlegességek népszerűsítését.
Az rendezvény fő eleme a Böllérmáj készítő csapatok versengése lesz. A versengés szakmai zsűri előtt zajlik, amelynek munkájában világbajnokságon aranyérmet szerző szakács ugyanúgy rész vesz, mint a helyi vendéglátásban több évtizedes tapasztalattal rendelkező vendéglős.
A rendezvényen részt vesz és a megnyitón hozzászól Nemzetgazdasági Minisztériumból dr. Horváth Endre turizmusért felelős helyettes államtitkár úr.
Szintén részt vesznek a rendezvényen az egykori Gulyás Csárda üzletvezetője, Orbán József lányai is, dr. Havasiné dr. Orbán Mária - a Győri Ítélőtábla elnöke - a család nevében köszönti a kezdeményezést.
A rendezvény helyszíne: Kapuvár, Szent István király u. parkolóban felállított rendezvénysátor.
A rendezvény időterve
Csapatok érkezése, regisztráció, előkészületek 9.00 órától
Megnyitó 11.30 óra
Böllérmáj készítő csapatok versengése 12.00-18.00 óra
- közben zenés programok, ételkóstolók, borbemutató 16.00 órakor
Eredményhirdetés 18.00 óra
Zenés mulatság forró italokkal 18:30 –
A rendezvény ideje alatt a helyszínen folyamatosan – már a délelőtti órákban is - konyha és büfé üzemel, ahol böllérmáj mellett más különleges ételek is megkóstolhatók.

Eredményesen zárult az idei Benelux vásári szezon
http://www.turizmus.com/cikk/index/Eredm%C3%A9nyesen%20z%C3%A1rult%20az%20idei%20Benelux%20v%C3%A1s%C3%A1ri%20szezon?CAKEPHP=ead3a05a60d921f1172189d1602b1923
(A fotón balról jobbra: Urbányi Péter, MT Zrt. Benelux képviseletvezető, Hernyes Zoltán, brüsszeli magyar nagykövet, Horváth Endre helyettes államtikár és Gárdonyi János az ITDH brüsszeli képviselője látható.)

2011. február 8., kedd
Eredményesen zárult az idei Benelux vásári szezon
Rekordszámú, 118.650 fős látogatottsággal zárta kapuit február 7-én Belgium legnagyobb turisztikai seregszemléje, a Brüsszel/Salon des Vacances kiállítás. A politikai válsággal küszködő, de a gazdasági válságból egyre inkább kilábaló Belgiumban a kitazó turizmus 2010-ben már kismértékű, de határozott növekedést mutatott, +3,6%-kal meghaladva az előző évi eredményt, s Magyarországra is szerény, +1,4%-os növekedést produkálva – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
Az 50m2-es magyar standon rendkívül intenzív volt az érdeklődés, amelyet hazánk soros EU elnökségi szerepe csak jobban növelt, különösen Brüsszelben, az EU fővárosában. Az EU elnökség tiszteletére a standot Dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára és Hernyes Zoltán brüsszeli magyar nagykövet nyitotta meg a nagyközönség számára. A vásár kísérőrendezvényén, a Forum Danube in Dialogue konferencián előadást tartott Dr. Horváth Endre helyettes államtitkár, aki ezt követően a magyar standon interjút adott Urbányi Péterrel, a Magyar Turizmus Zrt. Benelux képviseletvezetőjével a Duna TV stábjának. A Heti Hírmondó c. műsorban bemutatott összeállítás az alábbi link alatt tekinthető meg a 36:57 perctől: http://80.249.172.27/video/2011_06/10010024718550.wmv
A stand attrakciója a kétóránként megtartott bor-, szalámi és pogácsa kóstoltatás, valamint tojásfestés volt. Az elmúlt időszakban zajlott le az Utrecht/Vaknatiebeurs, az Antwerpen/Vakantiesalon s végül a brüsszeli vásár, melyek mindegyikén önálló standdal vett részt a Magyar Turizmus Zrt.
Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2011. február 8.
Gyürky László

2011. február 7., hétfő
Új esélyek az Új Széchenyi Tervvel Pályázatok, kitörési pontok, fejlesztési lehetőségek
1100 milliárd forint pályázható januártól az Új Széchenyi Terv keretében és emellett háromféle pénzügyi konstrukció segíti a pályázni szándékozó vállalkozásokat. A kormány gazdaságfejlesztési programja, az Új Széchenyi Terv keretében hazánk versenyképességének javítása és egy évtized alatt egymillió új, fenntartható munkahely megteremtése a cél, ami a magyarországi vállalkozások számára is új lehetőséget teremt. A szakmai konferencia ezeket a lehetőségeket mutatja be a helyszíni konzultáció lehetőségével.
2011. február 6., vasárnap
Kihirdették a Magyar Turizmus Minőségi Díj díjazottjait
Tavaly 9 szálloda és 4 étterem nyerte el első alkalommal a Magyar Turizmus Minőségi Díjat, 18 szálloda és 3 étterem pedig már második alkalommal pályázott sikeresen a díj meghosszabbítására. A február 4-én meghirdetett 2011. évi pályázatra március 11-ig lehet jelentkezni.
A szakmai szervezetek és szakemberek bevonásával több éves munkával kifejlesztett díjat - egy év próbaidő után - 2006-ban vezették be a Nemzeti Turisztikai Bizottság koordinálásával. Elnyerése biztosítékot jelent arra, hogy a nyertes szálloda vagy étterem megfelel a besorolási előírások szerinti elvárásoknak – mondta el Trencsényi Mariann, a Magyar Turizmus Minőségi Díj projektigazgatója a nyerteseket bemutató sajtótájékoztatón. A szakmai önértékelési lista szállodák esetében 750, az éttermeknél csaknem 300 kérdést tartalmaz, amelyek nemcsak a „hardver”, hanem a legalább ennyire fontos „szoftver” részt, azaz az emberi tényezőket is alaposan megvizsgálják. A díj három évig érvényes, ez alatt az idő alatt bármikor ellenőrizhető és a szolgáltatási színvonal romlása esetén visszavonható. Erre eddig öt alkalommal volt szükség. A három év elteltével a nyertes szolgáltató dönthet arról, hogy meghosszabbítja-e a díj érvényességét. A Magyar Turizmus Minőségi Díj nemzetközi elismertségét mutatja, hogy 2007-ben a HOTREC, az EU-tagországok szállodai és vendéglátó szövetségeinek szakmai szervezete akkreditálta a programot, és 2Q szintre értékelte, miközben például Svájc hasonló minősítési rendszere csak 1Q-t kapott.
Az indulás óta 142 szolgáltató pályázott, közülük 121 használhatja ma is az elismerést.
2010-ben az első alkalommal jelentkező szolgáltatók közül az alábbiak nyerték el a Magyar Turizmus Minőségi Díjat. Szállodák: Abacus Business & Wellness Hotel (Herceghalom), Danubius Health Spa Resort Aqua (Hévíz), Expo Congress Hotel (Budapest), Globall Football Park és Sporthotel (Telki), Hunguest Hotel Flóra (Eger), Hunguest Hotel Palota (Lillafüred), Opera Garden Hotel & Apartments (Budapest), Spirit Hotel Thermal Spa (Sárvár), Szalajka Liget Hotel és Apartmanházak (Szilvásvárad). Éttermek: Borssó Bistro (Budapest), Tercia Fertőendréd Étterem, Tercia Hubertus Étterem (Sopron), Tercia Kópháza Étterem.
Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szerint a Magyar Turizmus Minőségi Díj rangját az adja, hogy a szolgáltatás színvonala és a vendég irányából közelíti meg a minőséget. Tudósítónk kérdésére elmondták, hogy még nem készítettek felmérést a díj hazai ismertségének mértékéről, és célirányos kampányra sem jutott eddig pénz. A helyettes államtitkár ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy jómaga minden lehetséges fórumon és módon segíteni fogja a díj ismertségének és presztízsének növelését. A díjazottaknak versenyelőnyt jelent, hogy a Magyar Turizmus Zrt. promóciós munkájában előnyt élveznek a minőségdíjas szolgáltatók, minden kiadványukban feltüntették a megkülönböztető Q jelzést, sajtó-megjelenésekkel támogatják őket, és a Nemzeti Turisztikai Adatbázisban külön is rájuk lehet keresni.
A 2005-ben és 2006-ban nyertes 37 szolgáltatóból 30-an tartották fontosnak, hogy ismét megpályázzák a díjat, közülük 2010-ben a következő 18 szálloda és 3 étterem járt eredménnyel: Danubius Health Spa Resort Bük, Danubius Health Spa Resort Hévíz, Hotel ibis Budapest Centrum, Hotel Kálvária (Győr), Hotel Karos Spa (Zalakaros), Hotel Mercure Budapest Buda, Hotel Mercure Budapest Korona, ibis Budapest City, Kis Helikon Hotel Hévíz, Mercure Budapest Duna Hotel, Mercure Budapest Metropol, Mercure Budapest Museum, Novotel Budapest Centrum, Novotel Budapest Congress, Novotel Szeged, Novotel Székesfehérvár, Ramada Plaza Budapest, Sofitel Budapest Chain Bridge, Borklub Étterem (Mosonmagyaróvár), Gerbeaud - Onyx Étterem (Budapest),Tanyacsárda (Lajosmizse).
A díjat meghosszabbítók és az újonnan elnyert szolgáltatók az Utazás kiállítás hivatalos megnyitóján veszik át az elismerést és a névre szóló okleveleket. A 2011. évi pályázati kiírás megtalálható a www.itthon.hu/minosegidij webcímen. A jelentkezéseket március 11-ig várják, a pályázat benyújtásának határideje május 31.

2011. február 5., szombat
Kihirdették a Magyar Turizmus Minőség Díjasokat
A Nemzeti Turisztikai Bizottság idén is kiosztotta a Magyar Turizmus Minőség Díjakat. Az új pályázók közül négy vendéglátóhely és kilenc szálloda kapta meg az elismerést.
A Magyar Turizmus Minőség Díjat, amely a hazai turisztikai szolgáltatások minősítésének egységes és megbízható minősítésére szolgál, 2006 óta ítéli oda a Nemzeti Turisztikai Bizottság. A díj megszerzése bizonyítja, hogy a szolgáltató megfelel a besorolásának, vagy annál magasabb szintű szolgáltatást kínál vendégeinek. A díj nemzetközi elismertségét jelzi, hogy 2007-ben a HOTREC, az Európai Uniós tagországok szállodai és vendéglátó szövetségeinek szakmai szervezete) akkreditálta a programot. Ennek megfelelően a Magyar Turizmus Minőség Díj európai minősítést is jelent az óta.
A 2010-es pályázók közül végül a következők nyerték el a címet:
Éttermek: Borssó Bistro (Budapest), Tercia Fertőendréd, Tercia Hubertus (Sopron), Tercia Kópháza
Szállodák: Abacus Business&Wellness Hotel (Herceghalom), Danubius Health Spa Resort Aqua (Héviz), Expo Congress Hotel (Budapest), Globall Football Park és Sporthotel (Telki), Hunguest Hotel Flóra (Eger), Hunguest Hotel Palota (Lillafüred), Opera Garden Hotel&Apartments (Budapest), Spirit Hotel Thermal Spa (Sárvár), Szalajka Liget Hotel és Apartmanházak (Szilvásvárad).
A díj három esztendeig érvényes. A korábbi években már kitüntetett éttermek és szállodák közül 30 regisztrált, hogy meghosszabbítsa, közülük 21 újabb három évig viselheti a címet.

2011. február 4., péntek
Horváth Endre: Versenyképesebbek leszünk!
„Ha sok szempontból nézzük a minőséget, a különböző díjakat, a törekvések erősítik egymást. Azt láttam az elmúlt hónapokban, hetekben, hogy egyre erősebb és több irányú az összefogás a szakmán belül, a Magyar Turizmus Minőségi Díj is erre irányul” - mondta Horváth Endre turizmusért is felelős gazdaságfejlesztési helyettes államtitkár pénteken azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Magyar Turizmus Minőségi Díj nyerteseinek ismertetése alkalmából tartottak.
Horváth Endre szerint belülről és kívülről is olyan folyamat indult el, amely segíthet abban, hogy jobban használjuk ki a lehetőségeinket. - „Az elmúlt fél év, 8 hónap még kevés volt arra, hogy a növekvő világpiacon megfelelő részt hasítsunk ki magunknak. Világszerte nagyobb növekedés indult el, hazánkban is növekszik a turizmus, de ezért még nem tettünk eleget” - tette hozzá.
„Az olyan törekvéseket, mint a Magyar Turizmus Minőségi Díj - amely nemzetközi elismertségre tett szert - a kormányzat támogatja” - mondta. „Ennek alapján bízhatunk abban, hogy ki tudunk találni magunknak olyan rendszereket, amelyekkel versenyképesebbek leszünk, és segíteni tudunk egymásnak”- fűzte hozzá.
Az államtitkár helyettes azt is elmondta, hogy csütörtökön Brüsszelben több rendezvényen vett részt, amelyen azt látta, hogy a turizmusban több területen vagyunk kiemelkedő helyzetben, ilyen a kékpáros turizmus.
Az Európai Kerékpáros Szövetség vezetői nagy örömmel látták, hogy a nemzeti fejlesztési tervben hazánk fordítja a legnagyobb arányú európai forrást arra, hogy fejlessze a kerékpáros turizmust. Kiemelkedő törekvéseink vannak a kerékpáros utak fejlesztésére a Duna mellett, a Balatonnál és a Tisza-tavon.
Bódi Ágnes

2011. február 3., csütörtök
Magyar Turizmus Minőségi Díj
2011. február 4., péntek 9:00 - 10:30
Expo Congress Hotel, 1101 Budapest, Expo tér 2.
Sajtótájékoztató és a Magyar Turizmus Minőségi Díj 2010. évi nyertes szolgáltatóinak hivatalos bejelentése és a 2011. évi pályázat meghirdetése

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)